Az új szakvezető feladata a teljes szakmai munka koordinálása, az utánpótlás-nevelés fejlesztése, valamint a szakosztály edzőinek támogatása és képzése.
– Kinevezését én írtam alá – újságolta Szász László, a diósgyőriek sportszakmai igazgatója, akihez tizenhat szakosztály tartozik. – Olyan közegben szeretnénk dolgozni, amelyből a következő évek során a jövőben kiváló atléták kerülhetnek ki, akik az országos bajnoki címek mellett a nemzetközi porondon is eredményesen képviselhetik egyesületünket.
– Köszönöm a megtisztelő bizalmat – mondta Majkut Gergely. – Volt diósgyőri atlétaként, a klub edzőjeként, a magyar atlétikát szerető és támogató emberként szívügyemnek érzem a miskolci atlétika jövőjét és az utánpótlás-nevelés kérdését.
Majkut Gergely előre lépett
Ez is érdekelhet
Diákolimpia: negyvenedik tanév kezdődik
Több felhívás, pályázat és kampány indul a négy évtizedes múlt megünneplésére.
Kölcsönjátékosként futballozik a DVTK-nál
Labdarúgás: középső védő érkezett az NB II-es diósgyőriekhez.
Sütő Doroti veszített
Muaythai: Koszovóban zajlik az IFMA nemzetközi szervezet felnőtt világbajnoksága.
Nehéz fiúk a Grand Slam-tornán
Cselgáncs: a főváros ad otthont a dzsúdósok nagyszabású nemzetközi viadalának.