A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei első osztályú labdarúgó bajnokság 19. fordulója keretében az MVSC-Miskolc együttese hazai környezetben 3–2-re kikapott a Tállya RSE gárdájától. A zöld-fehérek vereségéhez nagyban hozzájárult, hogy játékosuk, Gönczi Sándor a 30. percben a kiállítás sorsára jutott, így a hazaiak az összecsapás kétharmadában emberhátrányban küzdöttek.
Ügyében döntést hozott az MLSZ helyi igazgatóságának fegyelmi bizottsága, amely négy felnőtt bajnoki találkozótól tiltotta el. Ezt azt jelenti, hogy Gönczi nem szerepelhet a 20., a 21., a 22. és a 23. fordulóban sem.
Négy meccset kapott
Létrehozva
Nagyon odasózott a Vasút futballistájának az ügyében eljáró testület.
Ez is érdekelhet
Nigéria ellen javítottak
Kosárlabda: a magyar női válogatott szombaton délután győzelmet aratott a Németországban zajló világbajnokságon.
Másfél évtized után újra látták egymást
Súlyemelés: találkozót tartottak a diósgyőriek egykori sportolói.
Nagyon csúnya lett a vége
Kosárlabda: rendkívül súlyos vereséget szenvedett első világbajnoki csoport mérkőzésén a magyar női válogatott.
Vastaps a Jezsuitának
Diáksport: átadták a Magyarország jó tanulója, jó sportolója pályázat legeredményesebb fiataljainak járó elismeréseket.