Az országos döntőt a Magyar Diáksport Szövetség megbízásából a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Diáksport és Szabadidő Egyesület rendezte meg Miskolcon. A mérkőzéseknek a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium Kaszap István Tornacsarnoka, az intézmény Szent György Sportcsarnoka, valamint a Miskolc Egyetemi Körcsarnoka adott otthont.
A 12 együttest felvonultató leány mezőnyben a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és a Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium képviselte vármegyénket. A sorsolásnak „köszönhetően” a két együttest egyaránt a B-csoportba sorolták, ahol kettejük pénteki csatáját 29-20 arányban a miskolciak nyerték meg.
A tiszaújvárosiak 39-6-ra múlták felül a pápai Református Gimnáziumot, melynek csapatát a miskolciak is legyőztek 51-4-re. A csoportból a két borsodi együttes jutott tovább.
A szombati negyeddöntőben a csoportgyőztes Jezsuita 51-10 verte a szekszárdi Garay Gimnáziumot, majd az elődöntőben a mezőtúri Református Gimnázium ellen 41-19-re nyertek a miskolci lányok, bejutva ezzel a vasárnapi döntőbe. A tiszaújvárosiak 29-7 arányú győzelmet arattak a negyeddöntőben a pécsi Református Gimnázium ellen, majd az elődöntőben 37-12 verték meg a zalaegerszegi Kölcsey Gimnázium csapatát, ami nekik is a finálét jelentette.
A végső győzelemért vasárnap kora délután a Miskolci Egyetem Körcsarnokában mérkőzött meg a két borsodi leány csapat. A Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és a Tiszaújvárosi Eötvös Gimnázium együttesei a fináléhoz méltó, izgalmas csatában döntötték el az aranyérem sorsát. A végig kiélezett találkozó a miskolciak 29-26 arányú sikerével ért véget.
A Meleg Nikolett testnevelő-edző által felkészített aranyérmes Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium csapatának tagjai: Farkas-Szabados Anna, Kádas Boglárka, Király Fruzsina, Kulyassa Gerda, Laskó Berta, Laskó Luca, Orbán Zsófia, Pákozdi Petra, Papp-Durbák Dorottya, Takács Elza, Trella Eszter, Zsiros Hanga.
Az ezüstérmes Tiszaújvárosi Eötvös Gimnázium csapatának tagjai: Gellérfi Luca, Nagy Regina, Pap Gréta, Gondos Fruzsina, Kiss- Kulcsár Zsuzsa, Kacsa Zsófia, Varga Eszter, Kacsa Ramóna, Szánóczki Nóra. Testnevelő-edző: Szendrey Zsombor.
A fiúknál 6. lett a Jezsuita csapata
A 20 csapatos fiú mezőnyben a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium volt a döntő borsodi résztvevője. A D-csoportba sorolt miskolciak pénteken 39-23-es győzelmet arattak a mezőtúri Református Gimnázium gárdája ellen, majd 25-13-ra legyőzték a pápai Türr Gimnázium egységét is.
A szombati folytatásban a bonyhádi Petőfi Gimnázium sem jelentett akadályt a „Jezsus” srácoknak, akik 28-23-ra nyertek. Az utolsó csoportmeccsen a zalaegerszegi Zrínyi Gimnázium volt a miskolciak ellenfele. Ezen a derbin 27-21-re a dunántúliak bizonyultak jobbnak, megnyerve ezzel a csoportot, a Fényi csapata előtt.
A negyeddöntőben a pannonhalmi Bencés Gimnázium együttese várt a borsodiakra, akik 30-6-ra alulmaradtak, majd az 5-8. helyért zajló találkozót 33-22-re megnyerték a kecskeméti Bolyai Gimnázium ellenében. Az 5. helyért a szombathelyi ELTE Bolyai János Gyakorló Gimnázium legénységével néztek farkaszemet a miskolciak. A találkozó végeredménye 33-29 lett a vasiak javára.
A 6. helyen végzett Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium fiú csapatának tagjai: Arató Dániel, Bihary Roland, Boda Dániel, Gyarmati Ádám, Illés Levente, Madarász Áron, Mikita Mátyás, Molnár Hunor, Ónodi Dávid, Orosz Balázs, Szabó Tamás, Szauervein Zsombor, Tamás Barnabás. Testnevelő-edző: Meleg Nikolett.