Ugrás a tartalomra

Remek körülmények között gyűjtik az erőt

Létrehozva
A DVTK négy atlétája és edzőjük a csodálatos földrajzi környezetben fekvő Kanári-szigeteken táborozik.
Kép
Majkut Gergely, a diósgyőriek szakosztályvezetője. Fotó: magánarchívum
Majkut Gergely, a diósgyőriek szakosztályvezetője. Fotó: magánarchívum

„Április 10-én érkeztünk Tenerifére Gál Nikolettel, Rőczei Grétával és Boldogh Borókával, a már kint levő Lalik Petrához csatlakozva, Petra ugyanis már 7-e óta kint van a Vasas atlétáival – kezdte Majkut Gergely, a DVTK atlétikai szakosztályának vezetője és trénere, majd hozzátette: – Petra két hétig, mi tíz napig készülünk itt a pazar körülmények között és 20-án este indulunk majd haza.

Az utunk egyébként sima volt, öt órás repülés és húsz perces taxizás után érkeztünk meg a szállásunkra, ahol a rövid átmozgatás és a vacsora után már a pihenésé volt a fő szerep. Tervünk szerint heti nyolc edzéssel készülünk majd a következő időszakban.

A körülmények ideálisak, a hotel szuper, a pálya is nagyon szép környezetben van, viszont rengetegen edzőtáboroznak itt, így nagy a zsúfoltság, de megoldjuk a tréningeinket problémamentesen. Az időjárás is kiváló, napos, 20-22 fok van.”

Címkék

Ez is érdekelhet

Nigéria ellen javítottak
SportVilág
Kosárlabda: a magyar női válogatott szombaton délután győzelmet aratott a Németországban zajló világbajnokságon.
Másfél évtized után újra látták egymást
SportMiskolc
Súlyemelés: találkozót tartottak a diósgyőriek egykori sportolói.
Nagyon csúnya lett a vége
SportMiskolcVilág
Kosárlabda: rendkívül súlyos vereséget szenvedett első világbajnoki csoport mérkőzésén a magyar női válogatott.
Vastaps a Jezsuitának
SportMiskolcBelföld
Diáksport: átadták a Magyarország jó tanulója, jó sportolója pályázat legeredményesebb fiataljainak járó elismeréseket.