Ugrás a tartalomra

Marad a DVTK-nál az egyik legnagyobb érték

Létrehozva
A klub megbecsülésének a jele, hogy meghosszabbították a szerződését.
Kép
Szakos Bence
Szerződést hosszabbított Szakos Bence. Fotó: dvtk.eu

Marad a DVTK kötelékében Szakos Bence, ez a diósgyőri klub honlapján jelentették be pénteken délután.

– Szakos Bence klubunk egyik legnagyobb értéke, akit meg kell becsülni, és a megbecsülésünk jele a szerződéshosszabbítás – fogalmazott Vincze Richárd, a DVTK sportigazgatója. – Hatéves korától a DVTK játékosa, édesapja is ennél a klubnál futballozott az élvonalban. Ízig-vérig miskolci, a játékosprofilja és személyiség profilja is megfelel annak, amiről korábban beszéltem: egy olyan munkás csapatot szeretnénk építeni, amelyik tele van miskolci vagy régiós kötődésű játékosokkal. Bence tökéletesen beleillik ebbe a koncepcióba, ezért tartottuk fontosnak, hogy hosszú távú, 2029-ig szóló szerződést írjunk alá vele.

– Boldog vagyok, mert a DVTK újból bizalmat szavazott nekem, illetve annak is örülök, hogy számítanak rám a jövőben is – mondta Szakos Bence, aki elárulta: a következő években szeretné minél többször magára ölteni a Diósgyőr címeres mezét, szeretne bekerülni az U21-es válogatottba, a későbbiekben pedig az A-válogatottba is.

A teljes cikk IDE kattintva olvasható.

Ez is érdekelhet

Tóth Anna (jobbról, egy korábbi külföldi versenyén) is rajthoz áll az országos bajnokságon. Fotó: magánarchívum
Teljes a diósgyőri csapatlista
SportMiskolc
Atlétika: a hétvégén Budapesten rendezik a sportág legrangosabb hazai versenyét, a felnőtt magyar bajnokságot.
A zöld-fehérek otthona a vasutas sporttelep, a híres Kubik. Fotó: magánarchívum
Elkészült az elit mezőny sorsolása
SportMiskolc
Labdarúgás: az MLSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatósága nyilvánosságra hozta az első osztályú felnőtt és utánpótlás bajnokságok menetrendjét.
DVTK stadion
Nemzetközi kupameccset játszanak Diósgyőrött
SportMiskolc
Labdarúgás: Hapoel Tel-Aviv - Ludogorets Razgrad találkozónak csütörtök este a DVTK stadionja ad otthont.
Craig Martin a Maciknál játszik majd a soron következő idényben. Fotó: magánarchívum
Kanadai csatárt igazoltak a Macik
SportMiskolc
Jégkorong: Craig Martin a DVTK Jegesmedvék Erste ligás együttesében folytatja pályafutását.