Ugrás a tartalomra

A családok és a fiatalok figyelmébe

Létrehozva
Már hangolnak az Olimpia Napjára.
Kép
Bemelegítés a tavalyi rendezvény előtt. Fotó: MOB
Bemelegítés a tavalyi rendezvény előtt. Fotó: MOB

Mozgás, élmény, olimpia – ez a három szó határozza majd meg az eseményt, amelyet immár hagyományosan június 20-án, szombaton a Városligetben tart a Magyar Olimpiai Bizottság. Ezen a napon a család összes tagja megtalálja a neki való ötkarikás kihívást.

A sportági bemutatók, a meghívásos minitornák, a játékos aktivitások és gyerekprogramok mellett ismét kiemelt szerepet kap a közösségi futás, amelyre már megnyitották a regisztrációt. AZ MVM közösségi futás délelőtt és délután is elrajtol, az első ezer regisztráló pedig ötkarikás pólót kap ajándékba. Ezen kívül megtartják a hagyományos Streetball All Star gálát az olimpikonok és sportiskolás gyerekek részvételével, de sor kerül kispályás futballtornára, kosár- és röplabda viadalra is.

Az Olimpia Napja egyik legfontosabb küldetése minden évben, hogy inspirációt adjon a fiataloknak és családoknak a rendszeres testmozgásra

– nyilatkozta Gyulay Zsolt kétszeres kajakos olimpiai bajnok, a MOB elnöke.

Az Olimpia Napjára tavaly Miskolcról és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyéből sokat érkeztek Budapestre és az idén is ez várható.

Címkék

Ez is érdekelhet

Balogh Gábor, az MDSZ elnöke (a labdával) kosárlabdázik. Fotó: MDSZ
Diákolimpia: negyvenedik tanév kezdődik
SportMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Több felhívás, pályázat és kampány indul a négy évtizedes múlt megünneplésére.
Szekszárdi Milán_DVTK
Kölcsönjátékosként futballozik a DVTK-nál
SportMiskolc
Labdarúgás: középső védő érkezett az NB II-es diósgyőriekhez.
A találkozó eredményhirdetése. Fotó: magánarchívum
Sütő Doroti veszített
SportMiskolc
Muaythai: Koszovóban zajlik az IFMA nemzetközi szervezet felnőtt világbajnoksága.
Sáfrány Péter (kékben) a múlt heti svájci versenye után hazai környezetben bizonyíthat. Képünk egy korábbi viadalán készült. Fotó: magánarchívum
Nehéz fiúk a Grand Slam-tornán
SportMiskolc
Cselgáncs: a főváros ad otthont a dzsúdósok nagyszabású nemzetközi viadalának.