Ugrás a tartalomra

A kilencedik fesztivál következik

Létrehozva
Június 14-én, vasárnap tartják a Lions Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei 3x3-as bajnokságot.
Kép
lions-kosarlabda.jpg
Évről évre egyre többen játszanak a tornán. Fotó: magánarchívum

A hagyományos és nagy népszerűségnek örvendő tornának a Miskolci Egyetem szabadtéri pályái, vagy körcsarnok 10 órától ad otthont.

– A fesztivált kilenc évvel ezelőtt azzal a céllal indítottuk útjára, hogy a kosárlabda közösség számára olyan eseményt hozzunk létre, amely méltó lezárása a szezonnak és egyben jó hangulatú nyitánya a nyárnak. Az elmúlt évek során a torna kinőtte magát, és örömmel látjuk, hogy évről évre egyre többen térnek vissza a pályára. Várjuk a fiatalabb korosztályok, a felnőtt csapatok, valamint a családok jelentkezését is – mondta Bene Szilárd, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kosárlabda Szövetség ügyvezetője.

A korosztályok és a kategóriák: U12, U14–U16, nyílt (felnőtt), családi (erre kizárólag azok nevezhetnek, akik más versenyszámban nem indulnak).

Ez is érdekelhet

Vastaps a Jezsuitának
SportMiskolcBelföld
Diáksport: átadták a Magyarország jó tanulója, jó sportolója pályázat legeredményesebb fiataljainak járó elismeréseket.
Balogh Gábor, az MDSZ elnöke (a labdával) kosárlabdázik. Fotó: MDSZ
Diákolimpia: negyvenedik tanév kezdődik
SportMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Több felhívás, pályázat és kampány indul a négy évtizedes múlt megünneplésére.
Szekszárdi Milán_DVTK
Kölcsönjátékosként futballozik a DVTK-nál
SportMiskolc
Labdarúgás: középső védő érkezett az NB II-es diósgyőriekhez.
A találkozó eredményhirdetése. Fotó: magánarchívum
Sütő Doroti veszített
SportMiskolc
Muaythai: Koszovóban zajlik az IFMA nemzetközi szervezet felnőtt világbajnoksága.