Ugrás a tartalomra

Példát mutatnak a gyerekeknek

Létrehozva
Átvették díjaikat Az év kedvenc vármegyei tesitanárai.
Kép
varmegye_testnevelestanar_260611_kt.JPG
Eszlári János, Váradi Réka, Nagy László, Béres Dávid, Rocsik László (balról jobbra). Fotó: KT

Lezárult a „K&H mozdulj! Az év kedvenc tesitanára” vármegyei szavazás, amelynek végén kiderült, hogy kik a legnépszerűbb testnevelők. A szavazás célja azon tesitanárok kiemelése és elismerése volt, akik a gyerekekkel megszerettetik a mozgást, képesek elérni, hogy a mindennapos testmozgás beépüljön a diákjaik életébe, továbbá saját egészséges életvitelükkel példát mutatnak a gyerekeknek.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei nyertesek:

  • 35 év alatti fiatal testnevelő: Váradi Réka (Északi ASzC Serényi Béla Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola, Putnok).
  • Kis iskola: Nagy László (Bükkábrányi Arany János Általános Iskola).
  • Nagy iskola: Béres Dávid (Kossuth Lajos Evangélikus Iskola Kis-Hunyad utcai Általános Iskolája, Miskolc).

A győztesek csütörtökön délután Miskolcon, a K&H Bankfiókjában vették át díjaikat. A megtisztelő címen túl értékes díjakat is kaptak: feliratozott pólót, továbbá egyenként 30 ezer forint értékű sportszervásárlási utalványt.

Az elismeréseket bensőséges hangulatú ünnepség keretében Rocsik László, a bank területi vezetője és Eszlári János, az MDSZ regionális menedzsere adta át.

Ez is érdekelhet

Vastaps a Jezsuitának
SportMiskolcBelföld
Diáksport: átadták a Magyarország jó tanulója, jó sportolója pályázat legeredményesebb fiataljainak járó elismeréseket.
Balogh Gábor, az MDSZ elnöke (a labdával) kosárlabdázik. Fotó: MDSZ
Diákolimpia: negyvenedik tanév kezdődik
SportMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Több felhívás, pályázat és kampány indul a négy évtizedes múlt megünneplésére.
Szekszárdi Milán_DVTK
Kölcsönjátékosként futballozik a DVTK-nál
SportMiskolc
Labdarúgás: középső védő érkezett az NB II-es diósgyőriekhez.
A találkozó eredményhirdetése. Fotó: magánarchívum
Sütő Doroti veszített
SportMiskolc
Muaythai: Koszovóban zajlik az IFMA nemzetközi szervezet felnőtt világbajnoksága.