Ugrás a tartalomra

Farkas Márton bejelentette visszavonulását

Létrehozva
A DVTK Jegesmedvék Erste ligában szereplő saját nevelésű játékosa, Farkas Márton huszonöt esztendős korában döntött: befejezi hokis pályafutását és a jövőben a civil életére koncentrál.
Kép
Farkas Márton a jövőben játékvezetőként kötődik majd a jégkoronghoz. Fotó: DVTK
Farkas Márton a jövőben játékvezetőként kötődik majd a jégkoronghoz. Fotó: DVTK

Farkas Márton hét idény húzott le a Macik felnőtt együttesének tagjaként.

– Most, hogy ez a fejezet lezárult, az egyetemi tanulmányaimra és a marketing területén épített karrieremre szeretnék még nagyobb hangsúlyt fektetni. Emellett számos cél vár még rám, amelyeket szeretnék megvalósítani, így biztosan nem fogok unatkozni – mondta az obsitos támadó a klub honlapjának.

Ez is érdekelhet

Balogh Gábor, az MDSZ elnöke (a labdával) kosárlabdázik. Fotó: MDSZ
Diákolimpia: negyvenedik tanév kezdődik
SportMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Több felhívás, pályázat és kampány indul a négy évtizedes múlt megünneplésére.
Szekszárdi Milán_DVTK
Kölcsönjátékosként futballozik a DVTK-nál
SportMiskolc
Labdarúgás: középső védő érkezett az NB II-es diósgyőriekhez.
A találkozó eredményhirdetése. Fotó: magánarchívum
Sütő Doroti veszített
SportMiskolc
Muaythai: Koszovóban zajlik az IFMA nemzetközi szervezet felnőtt világbajnoksága.
Sáfrány Péter (kékben) a múlt heti svájci versenye után hazai környezetben bizonyíthat. Képünk egy korábbi viadalán készült. Fotó: magánarchívum
Nehéz fiúk a Grand Slam-tornán
SportMiskolc
Cselgáncs: a főváros ad otthont a dzsúdósok nagyszabású nemzetközi viadalának.