Ugrás a tartalomra

Két fiatal profi szerződést kapott

Létrehozva
Saját nevelésű tehetségeit „kínálta” meg a DVTK.
Kép
farkas-ruben-vincze-richard-vass-laszlo.jpg
Farkas Ruben, Vincze Richárd és Vass László (balról jobbra). Fotó: DVTK

A klub honlapja tudatta, hogy Farkas Ruben és Vass László kapott profi szerződést. Mindketten a DVTK Labdarúgó Sportakadémia saját nevelésű játékosai.

– Farkas Ruben és Vass László is tagja annak a hat-hét játékosnak, akikre az akadémiáról számolunk a felnőtt csapat esetében – mondta Vincze Richárd, a piros-fehérek sportigazgatója. – A profi szerződés lépcsőfok az életükben, de ez nem azt jelenti, hogy kész labdarúgók lennének. Egy fejezet lezárult, és elkezdődött egy új folyamat. Nagyon sok múlik rajtuk, hogy ebből mit tudnak kihozni, de bízom benne, hogy mindketten jó úton haladnak tovább.

Ez is érdekelhet

Vastaps a Jezsuitának
SportMiskolcBelföld
Diáksport: átadták a Magyarország jó tanulója, jó sportolója pályázat legeredményesebb fiataljainak járó elismeréseket.
Balogh Gábor, az MDSZ elnöke (a labdával) kosárlabdázik. Fotó: MDSZ
Diákolimpia: negyvenedik tanév kezdődik
SportMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Több felhívás, pályázat és kampány indul a négy évtizedes múlt megünneplésére.
Szekszárdi Milán_DVTK
Kölcsönjátékosként futballozik a DVTK-nál
SportMiskolc
Labdarúgás: középső védő érkezett az NB II-es diósgyőriekhez.
A találkozó eredményhirdetése. Fotó: magánarchívum
Sütő Doroti veszített
SportMiskolc
Muaythai: Koszovóban zajlik az IFMA nemzetközi szervezet felnőtt világbajnoksága.