Ugrás a tartalomra

Megvannak a DVTK lehetséges ellenfelei a selejtezőben

Létrehozva
A DVTK HUNTHERM cseh vagy szerb ellenféllel csap össze a selejtezőben a női kosárlabda Euroliga 2026/27-es idényében.
Kép
DVTK HUNTHERM - NKA Universitas Pécs 60-66

A legutóbb bajnoki bronzérmes és Magyar Kupa-győztes Sopron és az NB I-ben ezüstérmes miskolciak is az első kalapból várták a csütörtöki sorsolást, amelynek során kihúzták az átalakított Euroliga csoportjait.

A kontinentális elitsorozat következő szezonjában a 24 nevezőből 12 egyesület a nemzeti szövetségek rangsora alapján fix helyet kapott. Ezek a címvédő Fenerbahce mellett a szintén török Galatasaray, a spanyol Valencia és Zaragoza, a francia Basket Landes és Bourges, a cseh USK Praha, az olasz Schio, a lengyel Lublin, a görög Athinaikosz, a belga Mechelen, valamint a román Rapid Bucuresti.

A másik 12 klub – közte a két magyar is – selejtezőt játszik. Az első körben a második és harmadik kalapból kihúzott együttesek mérkőznek meg egymással szeptember 23-án. Egy héttel később, szeptember 30-án, az első kalapból kihúzott együttes – azaz a Sopron és a DVTK is – fogadja hazai pályán az előbbi győztest, majd ennek az összecsapásnak a nyertese kerül fel az Euroliga főtáblájára. Az összes többi selejtezős csapat eggyel lejjebb, az Európa Kupában folytatja.

A sorsoláson kiderült, hogy a 2022-ben Euroliga-bajnok Sopron Basket a litván Vilnius és a lengyel Poznan csatájának a győztesével, a DVTK pedig vagy a cseh Zabiny Brnóval vagy a szerb Crvena Zvezdával száll majd szembe.

A magyar bajnok NKA Universitas Pécs nem nevezett egyik európai kupasorozatba sem.

Ez is érdekelhet

Balogh Gábor, az MDSZ elnöke (a labdával) kosárlabdázik. Fotó: MDSZ
Diákolimpia: negyvenedik tanév kezdődik
SportMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Több felhívás, pályázat és kampány indul a négy évtizedes múlt megünneplésére.
Szekszárdi Milán_DVTK
Kölcsönjátékosként futballozik a DVTK-nál
SportMiskolc
Labdarúgás: középső védő érkezett az NB II-es diósgyőriekhez.
A találkozó eredményhirdetése. Fotó: magánarchívum
Sütő Doroti veszített
SportMiskolc
Muaythai: Koszovóban zajlik az IFMA nemzetközi szervezet felnőtt világbajnoksága.
Sáfrány Péter (kékben) a múlt heti svájci versenye után hazai környezetben bizonyíthat. Képünk egy korábbi viadalán készült. Fotó: magánarchívum
Nehéz fiúk a Grand Slam-tornán
SportMiskolc
Cselgáncs: a főváros ad otthont a dzsúdósok nagyszabású nemzetközi viadalának.