Ugrás a tartalomra

Meghajolt a klubok előtt az MLSZ

Létrehozva
Évek óta tartó kötélhúzás végére tett pontot a futballszövetség, és ennek a DVTK-nál is örülnek.
Kép
DVTK - Újpest FC 2-2 (1-0)
A Diósgyőr hazai meccsei szombatonként lesznek. Fotó: Mocsári László

A magyar labdarúgást irányító testület eddig csökönyösen ragaszkodott ahhoz, hogy az NB II-es csapatokat működtető klubok vasárnap rendezzék mérkőzéseiket. A sportszervezetek ugyan ettől szerettek volna eltérni és folyamatosan bombázták az MLSZ-t, de mindhiába.

A grémium azonban rájött, hogy a demokrácia kiszélesítésének jegyében engednie kell, és becsületére váljon, hogy értett a szóból.

A második vonalba kiesett diósgyőri vezetők szintén a szombati időpontok mellett kardoskodtak, és már biztos, hogy a DVTK ezeken a napokon vívja majd itthoni összecsapásait.

A piros-fehérek egy esetben tesznek kivételt: akkor, ha a televízió közvetíteni akarja a meccsüket – hiszen a mondás szerint „aki fizet, az választja a zenét”, vagy kérhet nótát a prímástól.

Ez is érdekelhet

Balogh Gábor, az MDSZ elnöke (a labdával) kosárlabdázik. Fotó: MDSZ
Diákolimpia: negyvenedik tanév kezdődik
SportMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Több felhívás, pályázat és kampány indul a négy évtizedes múlt megünneplésére.
Szekszárdi Milán_DVTK
Kölcsönjátékosként futballozik a DVTK-nál
SportMiskolc
Labdarúgás: középső védő érkezett az NB II-es diósgyőriekhez.
A találkozó eredményhirdetése. Fotó: magánarchívum
Sütő Doroti veszített
SportMiskolc
Muaythai: Koszovóban zajlik az IFMA nemzetközi szervezet felnőtt világbajnoksága.
Sáfrány Péter (kékben) a múlt heti svájci versenye után hazai környezetben bizonyíthat. Képünk egy korábbi viadalán készült. Fotó: magánarchívum
Nehéz fiúk a Grand Slam-tornán
SportMiskolc
Cselgáncs: a főváros ad otthont a dzsúdósok nagyszabású nemzetközi viadalának.