A miskolci sportolók kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, és több egyéni, valamint csapateredménnyel öregbítették Magyarország és egyesületük hírnevét.
A világbajnokságot rendkívül nehéz időjárási körülmények között rendezték meg. A versenyzőknek napokon át erős széllel kellett megküzdeniük, az utolsó versenynapokra pedig a nagy meleg is próbára tette állóképességüket. A megmérettetést tovább nehezítette, hogy egyes versenyszámokat egymás után kétszer kellett teljesíteni, így a szokásos 40 lövés helyett 80 lövést kellett leadniuk a sportolóknak.
A felnőtt mezőnyben Bényei Bálint kiváló eredményeket ért el. Világbajnoki címet szerzett a 100 méteres kiskaliberű sziluett puska nyílt irányzékos „A” csoportjában, emellett ezüstérmet nyert a 100 méteres kiskaliberű könnyű puska nyílt irányzékos mester kategóriájában. A magyar válogatott tagjaként bronzérmet szerzett a 100 méteres kiskaliberű sziluett puska összetett csapatversenyében is.
A juniorok között Iván Gréta szintén remekül szerepelt. Aranyérmet nyert a 100 méteres kiskaliberű könnyű puska nyílt irányzékos versenyszámában, ezüstérmes lett a 100 méteres kiskaliberű sziluett puska nyílt irányzékos kategóriájában, valamint légpisztoly versenyszámban is a dobogó második fokára állhatott.
Somorjai Balázs ugyancsak eredményes világbajnokságot zárt a junior korosztályban. Két bronzérmet szerzett: egyet a 100 méteres kiskaliberű könnyű puska nyílt irányzékos, egyet pedig a 100 méteres kiskaliberű sziluett puska nyílt irányzékos versenyszámban.