Ugrás a tartalomra

Bukaresti győzelemmel kezdődött a Mento Kupa

Létrehozva
Miskolctapolcán pénteken megkezdődött a Mento Kupa nemzetközi utánpótlástorna, amely három napig szórakoztatja a közönséget.
Preview Image
Horváth Csongor képgalériája

A szabadtéri strandfürdő versenymedencéjét pénteken délelőtt 11 órától legalább százötvenen ülték körül. Akik nem vigyáztak, csokoládé barnára sültek a 35 fokos hőségben és a tűző napon.

– Az U18-as tornánk egyre nívósabb és színesebb – mondta Bachner András, a PannErgy-MVLC Miskolc szaktanácsadó-menedzsere. –Jártak már nálunk brazilok és kanadaiak, most pedig többek között az osztrák utánpótlás válogatott jelenléte adja a különlegességet. Örülünk a románok jelenlétének, továbbá a Debrecen és a Kassa ittlétének. Mindkét város klubjával jó és gyümölcsöző kapcsolatban állunk, meghívásunkra rögtön igent mondtak. Vasárnap délutánig kellemes kikapcsolódást és szórakozást kínálunk a pólókedvelőknek, akiket szeretettel várunk az Ellipsum Élmény- és Strandfürdőbe.

Kép
MENTO-kupa, MVLC-Dinamo Bucuresti
A miskolci és a bukaresti együttes húsz gólos mérkőzést játszott. Horváth Csongor képgalériája

Eredmény az első mérkőzésen:

PannErgy-Miskolc – Dinamo Bucuresti (román) 9–11 (2–3, 3–2, 2–2, 2–4

A további pénteki program:

18.00: Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület (Debrecen) – Osztrák U18-as válogatott

19.30: PannErgy-Miskolc – SK Hornets Kosice

Augusztus 1., szombat:

11.00: PannErgy-Miskolc – Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület

12.30: SK Hornets Kosice – Dinamo Bucuresti

18.00: Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület – SK Hornets Kosice

19.30: Osztrák U18-as válogatott – Dinamo Bucuresti

Augusztus 2., vasárnap:

11.00: Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület – Dinamo Bucuresti

12.30: PannErgy-Miskolc – Osztrák U18-as válogatott

13.45: díjkiosztó.

Ez is érdekelhet

Balogh Gábor, az MDSZ elnöke (a labdával) kosárlabdázik. Fotó: MDSZ
Diákolimpia: negyvenedik tanév kezdődik
SportMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Több felhívás, pályázat és kampány indul a négy évtizedes múlt megünneplésére.
Szekszárdi Milán_DVTK
Kölcsönjátékosként futballozik a DVTK-nál
SportMiskolc
Labdarúgás: középső védő érkezett az NB II-es diósgyőriekhez.
A találkozó eredményhirdetése. Fotó: magánarchívum
Sütő Doroti veszített
SportMiskolc
Muaythai: Koszovóban zajlik az IFMA nemzetközi szervezet felnőtt világbajnoksága.
Sáfrány Péter (kékben) a múlt heti svájci versenye után hazai környezetben bizonyíthat. Képünk egy korábbi viadalán készült. Fotó: magánarchívum
Nehéz fiúk a Grand Slam-tornán
SportMiskolc
Cselgáncs: a főváros ad otthont a dzsúdósok nagyszabású nemzetközi viadalának.