Ugrás a tartalomra

Elhalasztották a DVTK mai meccsét

Létrehozva
Nem rendezik meg szombaton a DVTK-Szentlőrinc labdarúgó-mérkőzést, amelyet a Merkantil Bank Liga 2. fordulójában lett volna esedékes.
Kép
DVTK stadion

Mint ismert, a piros-fehérek szombaton 19 órakor fogadták volna a baranyai együttest, de az országban kialakult rendkívüli időjárási helyzetre, valamint az ennek következtében várható energiaellátási nehézségekre hivatkozva a Magyar Labdarúgó Szövetség augusztus 1-jén reggel, azonnal hatállyal intézkedéseket vezetett be az energiafelhasználás csökkentése érdekében – idézi fel a klub szombat délelőtti közleménye.

Ahogy arról a minap.hu is írt, az NB I.-es, az NB II.-es és az NB III.-as mérkőzéseket villanyvilágítás felhasználása nélkül kell megrendezni, ezért a legkésőbbi kezdési időpontot 17 óra 30 percre módosították.

– Ahogy az MLSZ határozatáról szombat reggel 8 óra 50 perckor értesültünk, azonnal felvettük a kapcsolatot a szentőrinci csapattal, akik értelemszerűen 19 órai kezdéshez igazították az utazásukat – árulta el Vincze Richárd, a DVTK sportigazgatója a klubhonlapnak. – Mivel így készültek, még el sem indultak Miskolc irányába, ezért nem tudták vállalni, hogy a szövetség által megadott legkésőbbi időpontra megérkeznek a DVTK Stadionba. Mi mindenképpen játszani szerettünk volna, ezért hajlandóak voltunk a korábbi kezdésre, valamint akár arra is, hogy vasárnap fogadjuk az ellenfelünket, de ők ebben sem voltak partnerek. Így nem tudunk mit tenni, fájó szívvel, de elhalasztjuk a mérkőzést.

Vincze Richárd azt is kiemelte, hogy a nehéz energiaellátási helyzettel kapcsolatban a DVTK mindenben partner, és a felelősségteljesen gondolkodik. A víz és az elektromos áram felhasználásával is ahol csak tud, ott spórol.

– Nagyon sok szurkoló várta már ezt a napot, hogy a csapat hazai pályán is bemutatkozhasson – tette hozzá Vincze Richárd. – Nemcsak Miskolcról, hanem más városokból és külföldről is sokan érkeztek haza erre a napra. Nagyon sajnálom őket, szövetség és az ellenfél döntésével azonban nem tudunk mit tenni. A csapat is alig várta, hogy végre a DVTK drukkerek előtt, a saját otthonában lépjen pályára. Erre azonban sajnos még várni kell.

A DVTK - Szentlőrinc mérkőzést tehát augusztus 1-jén nem rendezik meg, a találkozó időpontját vélhetően az MLSZ a későbbiekben jelöli ki.

Az előzetesen megvásárolt belépőjegyek a DVTK shopban szombaton 19 óráig, jövő héten hétfő és szerda között pedig a nyitvatartási válthatók vissza.

NB II, 2. FORDULÓ, szombati mérkőzések (nemzetisport.hu):
17.30: Kolorcity Kazincbarcika SC–Videoton FC Fehérvár
17.30: Diósgyőri VTK–Szentlőrinc – ELMARAD
17.30: Mezőkövesd Zsóry FC–FC Ajka ELMARAD
17.30: Kecskeméti TE–Tiszakécskei LC
17.30: Szeged-Csanád Grosics Akadémia–BVSC-Zugló – ELMARAD
17.30: Gyirmót FC Győr–HR-Rent Kozármisleny.

Ez is érdekelhet

Balogh Gábor, az MDSZ elnöke (a labdával) kosárlabdázik. Fotó: MDSZ
Diákolimpia: negyvenedik tanév kezdődik
SportMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Több felhívás, pályázat és kampány indul a négy évtizedes múlt megünneplésére.
Szekszárdi Milán_DVTK
Kölcsönjátékosként futballozik a DVTK-nál
SportMiskolc
Labdarúgás: középső védő érkezett az NB II-es diósgyőriekhez.
A találkozó eredményhirdetése. Fotó: magánarchívum
Sütő Doroti veszített
SportMiskolc
Muaythai: Koszovóban zajlik az IFMA nemzetközi szervezet felnőtt világbajnoksága.
Sáfrány Péter (kékben) a múlt heti svájci versenye után hazai környezetben bizonyíthat. Képünk egy korábbi viadalán készült. Fotó: magánarchívum
Nehéz fiúk a Grand Slam-tornán
SportMiskolc
Cselgáncs: a főváros ad otthont a dzsúdósok nagyszabású nemzetközi viadalának.