Ugrás a tartalomra

Szinay Szabolcs a vigaszágon

Létrehozva
Szlovákia fővárosában rendezik az U20-as birkózó világbajnokságot.
Kép
szinay-szabolcs-feheroroszban-harom.jpg
Szinay Szabolcs (felül, képünk egy korábbi versenyén készült) a vigaszágon folytatja szereplését Pozsonyban. Fotó: magánarchívum

Pozsonyban kedden kezdte meg szereplését Szinay Szabolcs, a DVTK és a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tagja, aki a kötöttfogásúak 82 kilós súlycsoportjában küzd.

Első mérkőzését technikai tussal, 12-3-ra elveszítette az orosz Nekhai Ramazan ellen, de riválisa később hibátlanul menetelt, így a vigaszágra magával vitte a miskolci sportolót.

Ennek következtében Szinay Szabolcsra a szerdán 10 órakor kezdődő programban sorrendben bolgár, cseh és finn birkózó várhat, és ha veszi az akadályokat, akkor még bronzérmes is lehet.

Ez is érdekelhet

Lehmann Csongor Karlovy Vary-ban nagy futással zárkózott fel a legjobbakhoz.
Lehmann Csongor őrzi 6. helyét a világrangsorban
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
A világbajnoki széria verseny-sorozat (WTCS) szeptember 13-i, csehországi állomásán Lehmann Csongor, a Tiszaújvárosi Triatlon Klub Európa-bajnoka a 12. helyet harcolta ki, mellyel összetettben, a világranglistán és az olimpiai kvalifikációs rangsorban egyaránt őrzi a 6. pozícióját.
A diósgyőri versenyzők Bacsó Alex edzővel. Fotó: magánarchívum
Három érmet harcoltak ki
SportMiskolc
Birkózás: utánpótlás kötöttfogású és női Kozma István nemzetközi emlékverseny, Budapest, Kozma István Magyar Birkózó Akadémia.
labdarúgás
A buszosok Ongán szenvedtek és nyertek
SportMiskolc
Labdarúgás: Borsod-Abaúj-Zemplén megyei II. osztály, Észak csoport.
labdarúgás
Megint elverték a diósgyőri hölgyeket
SportMiskolc
Labdarúgás: Simple Női Liga NB I., 7. forduló.