Ugrás a tartalomra

Ötszáznegyven sportolót neveztek

Létrehozva
A Miskolci Egyetem körcsarnoka adott otthont az Avas Kupa-20. Csordás József emlékversenynek.
Preview Image
Óriási mezőny küzdött az egyetemi körcsarnokban. Juhász Ákos képgalériája

A nemzetközi viadalt a miskolci Justitia Fuji-Yama SE a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Karate Szövetséggel karöltve rendezte. A kerek évfordulót ünneplő verseny megnyitó ünnepségén ott volt Nagy Boglárka, Miskolc város jegyzője, aki felelevenítette, hogy az Avas Kupa már huszonöt esztendős múltra tekint vissza.

Mészáros János, a Nemzeti Versenysport Szövetség elnöke, a Magyar Karate Szakszövetség elnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság jogi bizottságának vezetője köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a karatésok családja összetartó közösség és a karate Miskolcon mindig komoly bázissal rendelkezett. Természetesen Csordás József családja is jelen volt az emlékversenyen.

Kép
Avas kupa - Csordás József emlékverseny. Fotó: Juhász Ákos

Bérczes Botond sikere

Különleges momentum volt, hogy az október 14-18. között Bielsko-Bialában megrendezendő kadet, junior és U21-es karate világbajnokságra történő kvalifikáció zárásaként szétmérkőzésre került sor két miskolci karatéka között. Az elmúlt hétvégén mindkét sportoló a Budapest Open nemzetközi karate versenyen 5. helyen zárt, amellyel értékes kvalifikációs pontokat szereztek. A justitiás Bérczes Botond és Elekes Máté vívott két győzelemig tartó csatát formagyakorlatban az Avas Kupa keretében. A győzelmet végül Botond szerezte meg, így ő képviselheti hazánkat és egyben a miskolci Justitia Fuji-Yama SE egyesületet a közelgő világbajnokságon U21 férfi kata versenyszámban.

Kép
Avas kupa - Csordás József emlékverseny. Fotó: Juhász Ákos

Imponáló számok

A nemzetközi versenyre 3 nemzet 30 hazai és 6 külföldi egyesülete érkezett. Az 540 nevezést A, valamint B-C összevont kategóriában, 6 éves kortól a szeniorokig adták le a klubok. Az egyesületi éremtábla élén a rendező miskolci Justitia Fuji-Yama SE (14 arany, 12 ezüst, 17 bronzérem) végzett, de több Borsod-Abaúj-Zemplén megyei klub is előkelő helyet vihetett haza: 11. Renraku-Ryu SE (4 arany, 5 ezüst, 3 bronz), ... 13. Tokui Dojo SE (3 arany, 2 ezüst, 7 bronz), ... 30. Kazincbarcikai VSE (1 ezüst, 3 bronz), ... 34. Emődi VSE (2 bronz). Az egyesületi ponttáblában pedig a rendező Justitia Fuji-Yama SE a második helyen zárt.

A legeredményesebb külföldi egyesület a Club Sportiv Focus Oradea lett 3 aranyat, 2 ezüstérmet és 7 bronzérmet szerezve. A legjobb férfi versenyző címét Süveg Lénárd (B.F.K.S. Romania) versenyzője nyerte el 2 aranyéremmel, míg a lányok esetében a legjobbnak Balázs Zsófia (Torony SE) bizonyult 2 aranyéremmel.

Kép
Avas kupa - Csordás József emlékverseny. Fotó: Juhász Ákos

Avas kupa – 20. Csordás József emlékverseny eredményei:

Emőd SC

8-9 éves lány kumite, A kategória, +33 kg: 3. Gyükér Lilla.

10-11 éves lány kumite, A kategória, -33 kg: 3. Gyükér Dóra.

Justitia Fuji-Yama SE

6-7 éves lány shiko dachi, C kategória: 1. Kristóf Zara.

10-11 éves lány shiko dachi, C kategória: 1. Kovács Lotti.

10-11 éves lány shiko dachi, C kategória: 2. Kovács Luna Rose.

10-11 éves lány shiko dachi, C kategória: 3. Kristóf Lilla.

8-9 éves lány kata, B-C kategória: 1. Zabos Liza.

8-9 éves fiú kata, B-C kategória: 2. Kozma Péter Márk.

10-11 éves fiú kata, B-C kategória: 1. Pöstényi Olivér.

10-11 éves fiú kata, B-C kategória: 2. Szabó Szilárd Atilla.

10-11 éves fiú kata, A kategória: 2. Tarcsai Levente.

10-11 éves fiú kata, A kategória: 3. Hegedüs Bendegúz Mihály.

10-11 éves fiú kata, B-C kategória: 3. Zabos Márton.

12-13 éves lány kata, B-C kategória: 2. Kovács Emili.

12-13 éves lány kata, B-C kategória: 2. Spirnyák Panna.

12-13 éves lány kata, B-C kategória: 3. Bakos Lea.

12-13 éves lány kata, A kategória: 1. Lukács Mária.

12-13 éves fiú kata, B-C kategória: 1. Tarcsai Róbert.

12-13 éves fiú kata, B-C kategória: 2. Tóth Róbert.

12-13 éves fiú kata, B-C kategória: 3. Oláh Gyúró István.

12-13 éves fiú kata, B-C kategória: 3. Pocsai Péter.

12-13 éves fiú kata, B-C kategória: 3. Hajdu Ervin Ferenc.

Kadet lány kata, A kategória: 3. Lukács Mária.

U21 női kata, A kategória: 1. Kovács Száva.

U21 női kata, A kategória: 3. Juhász Lili.

Felnőtt női kata, A kategória: 1. Kovács Száva.

Felnőtt női kata, A kategória: 2. Juhász Lili.

Felnőtt férfi kata, A kategória: 3. Szunyogh Örs.

Szenior férfi kata, A kategória: 3. Veres István.

8-9 éves fiú szivacs kumite, C kategória: 1. Kozma Péter Márk.

10-11 éves lány szivacs kumite, C kategória: 1. Kovács Luna Rose.

10-11 éves lány szivacs kumite, C kategória: 2. Zabos Liza.

10-11 éves lány szivacs kumite, C kategória: 3. Kovács Lotti.

10-11 éves lány szivacs kumite, C kategória: 3. Kovács Emili.

10-11 éves fiú szivacs kumite, C kategória: 1. Pöstényi Olivér.

10-11 éves fiú szivacs kumite, C kategória: 2. Zabos Márton.

10-11 éves fiú szivacs kumite, C kategória: 3. Juhász Levente.

10-11 éves fiú szivacs kumite, C kategória: 3. Szabó Szilárd Atilla.

8-9 éves fiú kumite B-C kategória, -30 kg: 2. Német Hugó Attila.

8-9 éves fiú kumite B-C kategória, +30 kg: 1. Dobolyi Máté.

10-11 éves fiú kumite, A kategória -40 kg: 2. Voiculescu Olivér.

12-13 éves fiú kumite, B-C kategória -40 kg: 1. Maróti Zalán.

12-13 éves fiú kumite, B-C kategória -40 kg: 3. Tarcsai Róbert.

12-13 éves fiú kumite, B-C kategória -45 kg: 1. Kovács Milán.

12-13 éves fiú kumite, B-C kategória +55 kg: 3. Tóth Róbert.

Kazincbarcikai VSE eredményei

6-7 éves fiú Shiko dachi, C kategória: 2. Badalik Levente.

10-11 éves fiú kata, B-C kategória: 3. Jaskó Martin.

10-11 éves fiú kumite, C kategória +40 kg: 3. Magyar Marcell.

Kadet fiú kata, A kategória: -70 kg 3. Mészáros Manassé.

Renraku-Ryu KSE eredményei

6-7 éves lány shiko dachi, C kategória: 2. Orosz Dorka.

6-7 éves lány shiko dachi, C kategória: 3. Orosz-Hornyik Linett.

8-9 éves fiú shiko dachi, C kategória: 2. Ruszó Levente.

6-7 éves lány kata, A-B-C kategória: 1. Kónya Léda.

8-9 éves fiú kata, B-C kategória: 1. Kónya Zente.

6-7 éves lány szivacs kumite, C kategória: 1. Kónya Léda.

6-7 éves lány szivacs kumite, C kategória: 3. Orosz-Hornyik Linett.

6-7 éves fiú szivacs kumite, C kategória: 1. Németh Csanád.

8-9 éves fiú szivacs kumite, C kategória: 2. Ruszó Levente.

8-9 éves fiú kumite B-C kategória, -30 kg: 2. Kónya Zente.

12-13 éves fiú kumite B-C kategória, -45 kg: 3. Hajdú Nimród.

Tokui dojo SE eredményei

6-7 éves fiú shiko dachi, C kategória: 1. Dzsamár Zalán.

6-7 éves fiú shiko dachi, C kategória: 3. Kazai Koppány.

8-9 éves fiú shiko dachi, C kategória: 1. Anderkó Dominik.

10-11 éves lány shiko dachi, C kategória: 3. Ragályi Sára.

8-9 éves lány kata, B-C kategória: 2. Bardi Edit.

10-11 éves fiú kata, B-C kategória: 3. Kövér Zétény.

10-11 éves fiú kata, B-C kategória: 3. Tóth Bence.

10-11 éves fiú kata, B-C kategória: 3. Ragályi Nimród.

12-13 éves lány kata, B-C kategória: 3. Tóth Jázmin.

12-13 éves fiú kata, B-C kategória: 2. Juhász Márk.

Kadet fiú kata, A kategória: 1. Somfai Zsombor.

Junior fiú kata, A kategória: 3. Somfai Zsombor.

Ez is érdekelhet

Tesztmeccset nyert a DVTK
SportMiskolcBelföld
Felkészülési találkozót játszott a piros-fehérek élvonalbeli női kosárlabda-csapata.
Peknyó László szerint rászolgáltak a győzelemre. Fotó: magánarchívum
Miskolci siker Debrecenben
SportMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Labdarúgás: Borsod-Abaúj-Zemplén megyei női kispályás, csökkentett pályaméretű bajnokság, 2. forduló.
kézilabda
Kohlrusz vezérletével simán nyertek a piros-fehérek
SportMiskolc
Kézilabda: NB II férfi, B-csoport, 2. forduló.
A boldog diósgyőri lányok az eperjesi torna után. Fotó: DVTK
Másodikok lettek Szlovákiában
SportMiskolc
Eperjesen szerepelt a hétvégén a DVTK Ongropack NB I-es női csapata.