Ugrás a tartalomra

Sport

Kesik László
Két aranyat és két ezüstöt is hozott Debrecenből
Sport
A Miskolci Vízművek SC versenyzője úszásban jeleskedett. Kesik László Debrecenből négy éremmel tért haza.
Romániában kezdi nemzetközi idényét
VilágSport
A napokban megkezdődik a FIBA-jelvényes miskolci kosárlabda játékvezető őszi szezonja.
DVTK tarcsi - Tiszafüred
A negyedik hazain sem sikerült
Sport
A DVTK tarcsi hazai pályán játszott vasárnap. Az NB III-as bajnokin a DVTK F4R csapata vereséget szenvedett.
Jövő vasárnap jön a Jabil 1/3 Maraton, a közösségi sport ünnepe
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
A Jabil 1/3 Maraton elnevezésű utcai futóversenyt szeptember 28-án rendezik meg Tiszaújvárosban.
Világbajnoki mérleg: egy ezüst, két bronz
SportVilág
Kis túlzással diósgyőri éremesőt hozott az Egyesült Arab Emírségekben rendezett utánpótlás muaythai világbajnokság.
A sport és a természet ünnepe volt
MiskolcSport
Több, mint kétezren vettek részt a IX. kerékpáros Bükk Kupán és a családi napon a Szeleta Parkban.
Hat góllal kikapott a DVTK
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
Kohlrusz hét gólja is kevés volt a pontszerzéshez a férfi kézilabda NB I/B, 3. fordulóján.
Újra kikapott az MVSC-Miskolc
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
A 25. perctől emberhátrányban játszó zöld-fehér gárda pont nélkül maradt.
Sajószögeden akasztották a hóhérokat
Borsod-Abaúj-ZemplénSport
A nagyközségben fociztak a miskolci-vármegyei futballbírók.
Mester Miron ezüstérmes
SportVilág
Véget ért az utánpótlás muaythai világbajnokság.
Sportsikert méltattak a Soho színpadán
MiskolcSport
Élménybeszámolót tartottak azok a vitorlások, akik kiemelkedő produkciót nyújtottak a balatoni viadalon.
Kikaptak a Macik
Sport
A diósgyőriek pénteken este hazai környezetben küzdöttek és vereséget szenvedtek.
FTC - DVTK Elton Acolatse
DVTK: ,,csak" kis bravúr
Sport
A DVTK pénteken este az FTC vendége volt. Az első félidő végén már két góllal vezetett a DVTK.
Jól szerepeltek a miskolciak
Sport
24. Kovács Aladár-Simon József rapidsakk emlékverseny, Kazincbarcika, 89 nevező.
Mester Miron
Mester nagymester lehet: a világbajnoki címért küzd
SportVilág
Az Egyesült Arab Emírségekben zajlik az utánpótlás muaythai világbajnokság.
Sikerüket idézik a vitorlások
MiskolcSportSzabadidő
Európa legnagyobb tókerülő versenyén maradandót alkotott az a miskolci egység, melynek tagjai élménybeszámolót tartanak.
Bényei Ágoston DVTK
Különleges mérkőzés előtt a DVTK
Sport
A DVTK ma este az FTC ellen folytatja a bajnokságot. A meccs előtt Bényei Ágostonnal, a DVTK középpályásával beszélgettünk.
kosárlabda
Az utolsó perc döntött
Sport
A DVTK HunTherm Lengyelországban játszott csütörtökön. Az AZS UMCS Lublin ellen lépett pályára női kosárlabda Euroliga-selejtezőjében a DVTK HunTherm.
Hazai fellépések előtt a Macik
Sport
A hétvégén két itthoni mérkőzést játszik a DVTK Jegesmedvék jégkorong Erste ligában szereplő hokicsapata.
Bronzérmes nap Abu-Dzabiban
Sport
Az Egyesült Arab Emírségekhez tartozó városállam ad otthont a muaythai utánpótlás világbajnokságnak.