Az első 100 regisztráló színművészek vezetésével betekintést nyerhet a kulisszák mögé. Az egy órás programban a csoportok megismerkedhetnek a Miskolci Nemzeti Színház történetével, egy előadásuk díszletében is körülnézhetnek, valamint újdonságként bemutatkozik a Kelléktár.
Regisztrálni a miskolcinemzeti@gmail.com e-mail címen lehet név, telefonszám és e-mail cím megadásával. Egy e-mail címről maximum 4 fő regisztrálható! A regisztráció március 25-én (hétfőn) délelőtt 10:00 órától kezdődik!
Színházi világnap a Miskolci Nemzeti Színházban
Létrehozva
Különleges színházbejárással várják az érdeklődőket március 27-én 16:00 órától a miskolci teátrumban.
Ez is érdekelhet
Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.
Meseszerű élményben volt része
Molnár Judit, miskolci származású operaénekessel készítettünk interjút arról, hogyan nyaralt gyerekkorában. Arról is beszélt, hogy nagymamája éppen abban az épületben él most, ahol ő nyaralt.