Nagy Feró évtizedeken keresztül folyamatosan meg tudott újulni, magas művészi színvonalon valósította meg zenei elképzeléseit. Személyisége alkalmas arra, hogy a magyar hőst, az egyszerű „nép fiát” tárja a nézők elé, aki öntudatosságával, hitével, tehetségével és született színészi képességeivel mindig átlépett az elé gördített akadályokon.
A múlt rendszerben a Beatrice a titkosszolgálat által megfigyelt együttes volt, a Történeti Hivatal dokumentumainak tanúsága szerint folyamatosan jelentettek koncertjeikről és figyelemmel kísérték a zenekar tagjainak életét. A műben elhangzanak a Beatrice emblematikus dalai, mint a Jerikó, Angyalföld, Nagyvárosi farkas, Motorizált nemzedék, Térden állva, Késő már és természetesen a későbbi slágerek, mint az Azok a boldog szép napok is.
Rocktörténeti csemege érkezik a Lovagi Tornák Terére
Létrehozva
Május 23-án Nagy Feró és a Beatrice zenekar története áll a rock musical középpontjában, mely mostanra már rocktörténeti csemege. Rock hórukk két felvonásban, az Újszínház előadásában.
Ez is érdekelhet
Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.
Farsangi Csodabál a Miskolci Csodamalom Bábszínházban
Február 14-én igazi farsangi varázslattal várja a családokat a Miskolci Csodamalom Bábszínház. A Farsangi Csodabál délelőttjén a legkisebbek és szüleik egyaránt részesei lehetnek színházi élményeknek, játékos kalandoknak és vidám télűzésnek.
Zúzmara Expressz indul Mahócára
Téli kirándulás különvonattal.
Tűzijáték és kutya nem jóbarát, mit tegyünk ha fél?
A hangos, fényes tűzijáték megrémíti a legtöbb állatot, nem kivételek ez alól a kutyák sem, amelyeknek nem adatott meg, hogy a nagy zajongások idejére távolabbi helyekre repüljenek vagy fussanak, hiszen háziállatok, akikre a gazdiknak kell ilyenkor fokozottan ügyelniük.