Ugrás a tartalomra

Hamarosan itt a Végjáték

Létrehozva
A Bosszúállók: Végjáték című film rendezői arra kérik a filmrajongókat, hogy ne rontsák el mások mozis élményét azzal, hogy a film megtekintése után lelövik a poénokat.
Missing médiaelem.

A nagyobb baj azonban az, hogy állítólag kiszivárgott néhány jelenet, amelyet bár azóta letöröltek, bizonyára jó néhányan láttak.

A Twitteren posztolt nyílt levélben Joe és Anthony Russo hangsúlyozta, hogy a szereplők és a stáb is fáradhatatlanul dolgozott az utóbbi három évben azért, hogy meglepő és erős érzelmi töltetű befejezése legyen a történetnek.

„Ha a következő hetekben megnézitek a Végjátékot, kérlek ne rontsátok el mások számára, hiszen magatok sem akarnátok, hogy a ti élményeteket elrontsa valaki” – írták. A Walt Disney Bosszúállók: Végjáték című filmje 22 Marvel-filmen át húzódó történet végére tesz pontot. A film forgatását szigorú titoktartás övezte, és előzetesen a sajtó sem láthatta. 

Ez is érdekelhet

Lányi Lala szerint a világ bármely pontjára eljuthat a magyar Depeche Mode Special Tribute
SzabadidőMiskolcBelföldVilágKultúra
Berlin, Franciaország, Olaszország – és talán egyszer a tengerentúl. Alig egy év alatt nemzetközi érdeklődést váltott ki a 101 Hang, az a különleges magyar produkció, amely a Depeche Mode dalait értelmezi újra szimfonikus zenekarral, férfikarral és népszerű hazai előadókkal. A decemberi, Budapesten tartandó koncertjük kapcsán a vidéki rajongókról sem feledkeznek meg a szervezők.
Több mint 60 állatfajra veszélyesek Magyarországon az elhagyott horgászeszközök
SzabadidőBelföldTudományKörnyezet
Magyarországon legalább 64 állatfajt fenyeget a járulékos fogásnak nevezett jelenség, amikor olyan állatból lesz zsákmány, amely nem célpontja a horgászatnak.
Tíz festési technika
SzabadidőMiskolcKultúra
Ha eddig kérdéses volt, hogy milyen díszítése lesz a húsvéti tojásnak, akkor segítünk. Íme tízféle tojásfestési technika.
Sátorbontás és tavaszi karbantartás a Selyemréti Strandfürdőben
Szabadidő
A medencék visszatöltését várhatóan a jövő hét közepén kezdik meg.