Ugrás a tartalomra

Nosztalgiázzon május 11-én a miskolci utakon!

Létrehozva
Május 11-e Miskolc Város Napja mellett a Közlekedési Kultúra Napja is. A Közlekedési Kultúra Napját azzal céllal hoztak létre, hogy népszerűsítsék a biztonságos- és környezettudatos közlekedési magatartásformákat, illetve a toleráns, partnerségen alapuló, egymásra és önmagára odafigyelő közlekedési kultúrát. A Város Napja, és a Közlekedési Kultúra Napja alkalmából május 11-én az MVK Zrt. két nosztalgia járatát közlekedteti: az Ikarus 620-as autóbuszt és a bécsi villamost, valamint egy rövid városnézésre is indulhatunk Kupcsik Sarolta idegenvezetésével.
Kép
Forrás: mvkzrt.hu

A közlekedés résztvevői, legyen szó bárkiről – például autóbusszal, villamossal, motorral vagy autóval közlekedőről, kerékpárosról, gyalogosról – nem egymás versenytársai. A szabályok mindenkire vonatkoznak, és még akkor is, ha igyekszünk betartani azokat, egymásra vagyunk utalva. Abban pedig egészen biztosan egyformák vagyunk, hogy szeretteink hazavárnak.  Szóljon ez a nap az egymás kölcsönös tiszteletén alapuló, türelmes, megértő magatartásról, amely kényelmesebbé és biztonságosabbá teheti mindennapi utazásainkat – olvasható az MVK Zrt. oldalán.

A Város Napja, és a Közlekedési Kultúra Napja alkalmából május 11-én az MVK Zrt. két nosztalgia járatát közlekedteti: az Ikarus 620-as autóbuszt és a bécsi villamost.

Az Ikarus 620-as autóbusz menetrendje:

  • Búza térről indul: 10:05, 11:20, 12:35, 13:50.
  • Miskolctapolcáról indul: 10:35, 11:50, 13:05, 14:20.

A bécsi (SGP E1+C3) villamos menetrendje:

  • Tiszai pályaudvar: 14:04, 15:04, 16:04, 17:04.
  • Vasgyár: 14:32, 15:32, 16:32, 17:32.
Kép
Minap-archív

A Tiszai pályaudvar felé közlekedő „bécsire” az Újgyőri főtéren a jelenlegivel szemben lévő oldalon lehet fel- illetve leszállni, mivel az SGP villamosnak csak az egyik oldalán vannak ajtók. Ezért kérjük, aki ezzel a villamossal szeretne a belváros felé közlekedni, és az Újgyőri főtéren szállna fel rá, az a jelenleg kialakított megállóhellyel szemben lévő oldalon várja a szerelvényt.
A nosztalgiajárműveket is érvényes utazási okmányokkal lehet igénybe venni.

Városnézés veterán autóbusszal

Május 11-én, a Város Napjához kapcsolódva 14:00 és 18:00 óra között a Városház téren az érdeklődők megtekinthetik és kipróbálhatják az Ikarus 31-es veterán autóbuszt, amely 14:00, 15:00 és 16:00 órakor egy rövid városnézésre indul Kupcsik Sarolta idegenvezetésével. A jármű befogadóképessége 43 fő, így egyszerre ennyien vehetnek részt a városnéző buszos utazáson.

Ez is érdekelhet

Lányi Lala szerint a világ bármely pontjára eljuthat a magyar Depeche Mode Special Tribute
SzabadidőMiskolcBelföldVilágKultúra
Berlin, Franciaország, Olaszország – és talán egyszer a tengerentúl. Alig egy év alatt nemzetközi érdeklődést váltott ki a 101 Hang, az a különleges magyar produkció, amely a Depeche Mode dalait értelmezi újra szimfonikus zenekarral, férfikarral és népszerű hazai előadókkal. A decemberi, Budapesten tartandó koncertjük kapcsán a vidéki rajongókról sem feledkeznek meg a szervezők.
Több mint 60 állatfajra veszélyesek Magyarországon az elhagyott horgászeszközök
SzabadidőBelföldTudományKörnyezet
Magyarországon legalább 64 állatfajt fenyeget a járulékos fogásnak nevezett jelenség, amikor olyan állatból lesz zsákmány, amely nem célpontja a horgászatnak.
Tíz festési technika
SzabadidőMiskolcKultúra
Ha eddig kérdéses volt, hogy milyen díszítése lesz a húsvéti tojásnak, akkor segítünk. Íme tízféle tojásfestési technika.
Sátorbontás és tavaszi karbantartás a Selyemréti Strandfürdőben
Szabadidő
A medencék visszatöltését várhatóan a jövő hét közepén kezdik meg.