Ugrás a tartalomra

Miskolci is van a Magyarország Szépe döntősei között! VIDEÓVAL!

Létrehozva
Hatodszor választják meg Magyarország Szépét; a showműsorral egybekötött verseny döntőjét élőben közvetíti a Duna Televízió és a Duna World csatorna június 23-án. Az egyetlen miskolci Kövesi Zsuzsanna, neki is szurkolhatunk majd.

Kép
MTI/Kovács Tamás

13:20 körül látható az alábbi videóban Kövesi Zsuzsanna, annyit tudni egyelőre róla, hogy miskolci származású, baristaként és kutyakozmetikusként dolgozik:

A győztes több millió forint értékű nyereménnyel gazdagodik és lehetőséget kap arra, hogy Magyarországot képviselje a világ egyik legrangosabb szépségversenyének világdöntőjén, a Miss Worldön, amit Thaiföldön rendeznek meg december 7-én.  A budapesti sajtótájékoztatón bemutatták az idei verseny húsz indulóját, akik közül 16-an mérkőznek meg a Miss World világverseny hazai döntőjében. 

Kép

A versenyre Csángó Tamás divattervező kézzel készítette el a több száz kristállyal díszített új koronákat. A döntő műsorvezetője az idén Rókusfalvy Lili és Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie lesz.Sarka Kata, a Magyarország Szépe Kft. tulajdonosa elmondta: "az elmúlt évek legerősebb mezőnye a mostani, a versenyző lányok többsége diplomás vagy felsőoktatási intézmény hallgatója, egészséges életmódot folytatnak és rendszeresen sportolnak".

A döntőben négy különböző öltözékben vonulnak végig a kifutón a versenyzők. A bikinis kör mellett nemzeti öltözetben és estélyiben is kifutóra lépnek a versenyzők, ez utóbbiakat Merő Péter tervezte. Az úgynevezett kreatív tour-ban minden lánynak más-más magyar divattervező készít ruhát. Az egyes körök után a zsűritől a két-két legkevesebb pontot kapó versenyző esik majd ki. Június 22-én lesz látható A királynők útja című félórás háttérműsor, amely a verseny felkészülési időszakát mutatja meg a nézőknek.

A 20 kiválasztott lány júniusban felkészítő táborba megy Telkibe, ahol majdnem két héten át házi versenyeken vesznek részt. A televíziós döntőben már csak tizenhatan mérkőznek meg a koronáért. A verseny két udvarhölgyét is díjazzák. Sarka Kata kiemelte, hogy a Miss World verseny egyik legfontosabb missziója a társadalmi felelősségvállalásra való figyelemfelhívás, a leendő győztesnek a világdöntőn is képviselnie kell az általa felkarolt jótékonysági kezdeményezést. Ezért a felkészítő táborban a Miss Charity alversenyen a jelöltek egyenként prezentálják a jótékonysági projektjüket, majd egymásra voksolva választják ki a legszimpatikusabb kezdeményezést. Az érdeklődők a műsor honlapján tájékozódhatnak a versenyről, és ezen a platformon is támogathatják szavazatukkal a finalistákat. A legtöbb voksot kapó lány A legszebb mosoly cím birtokosa lesz.

 

Ez is érdekelhet

Lányi Lala szerint a világ bármely pontjára eljuthat a magyar Depeche Mode Special Tribute
SzabadidőMiskolcBelföldVilágKultúra
Berlin, Franciaország, Olaszország – és talán egyszer a tengerentúl. Alig egy év alatt nemzetközi érdeklődést váltott ki a 101 Hang, az a különleges magyar produkció, amely a Depeche Mode dalait értelmezi újra szimfonikus zenekarral, férfikarral és népszerű hazai előadókkal. A decemberi, Budapesten tartandó koncertjük kapcsán a vidéki rajongókról sem feledkeznek meg a szervezők.
Több mint 60 állatfajra veszélyesek Magyarországon az elhagyott horgászeszközök
SzabadidőBelföldTudományKörnyezet
Magyarországon legalább 64 állatfajt fenyeget a járulékos fogásnak nevezett jelenség, amikor olyan állatból lesz zsákmány, amely nem célpontja a horgászatnak.
Tíz festési technika
SzabadidőMiskolcKultúra
Ha eddig kérdéses volt, hogy milyen díszítése lesz a húsvéti tojásnak, akkor segítünk. Íme tízféle tojásfestési technika.
Sátorbontás és tavaszi karbantartás a Selyemréti Strandfürdőben
Szabadidő
A medencék visszatöltését várhatóan a jövő hét közepén kezdik meg.