Ugrás a tartalomra

Népi mesterségekkel ismerkedhettek Pünkösd hétfőn a Diósgyőri várban

Létrehozva
A hétvégén minden a nagysikerű Fonóról szólt Diósgyőrben, Pünkösd hétfőn aztán a zenekarokat mesteremberek váltották fel; kosárfonó, fazekas és kovács egyaránt megtalálható volt a várban. Családok népesítették be az udvart, ahol a dolgos kezeket munka közben is megleshették.

Veres Csaba családjával Budapestről érkezett Miskolcra egy családi esküvőre. A kislányuk kérésére látogattak el a várba. – Nagyon tetszenek a programok, most éppen a fazekas munkáját néztük meg, de megyünk tovább, igyekszünk mindent felfedezni. Jól érezzük magunkat ebben a ragyogó időben – tette hozzá.

Kép

Almási Beatrix, a Diósgyőri vár kommunikációs menedzsere érdeklődésünkre kiemelte, igazi családi programmal készültek hétfőre; azt szerették volna, ha a család apraja-nagyja jól érzi magát.

Kép

Ennek megfelelően számtalan programot kínáltak. A játszóházban pünkösdi rózsát készíthettek a gyerekek, gyöngyöt fűzhettek, és kipróbálhatták a bőrművességet. Illetve rég elfeledett népi játékokkal is mulathatta az időt az aprónép: volt bögre dobáló, gesztenye csúzlizó, a bátrabbak pedig akár a sárkánnyal is megküzdhettek.

A talpalávalót a Csender zenekar húzta, aki kedvet érzett hozzá, beállhatott a táncházba is, megtanulhatta a tánclépéseket.

Preview Image
Mocsári László képgalériája

Gyógynövény-szakértő is várta a várba látogatókat, aki a középkori gyógyászat rejtelmeibe avatta be az érdeklődőket, és a vár fűszeres kertjét is megmutatta. Aki szerette volna, akár személyes tanácsadást is kérhetett tőle.

Ez is érdekelhet

Lányi Lala szerint a világ bármely pontjára eljuthat a magyar Depeche Mode Special Tribute
SzabadidőMiskolcBelföldVilágKultúra
Berlin, Franciaország, Olaszország – és talán egyszer a tengerentúl. Alig egy év alatt nemzetközi érdeklődést váltott ki a 101 Hang, az a különleges magyar produkció, amely a Depeche Mode dalait értelmezi újra szimfonikus zenekarral, férfikarral és népszerű hazai előadókkal. A decemberi, Budapesten tartandó koncertjük kapcsán a vidéki rajongókról sem feledkeznek meg a szervezők.
Több mint 60 állatfajra veszélyesek Magyarországon az elhagyott horgászeszközök
SzabadidőBelföldTudományKörnyezet
Magyarországon legalább 64 állatfajt fenyeget a járulékos fogásnak nevezett jelenség, amikor olyan állatból lesz zsákmány, amely nem célpontja a horgászatnak.
Tíz festési technika
SzabadidőMiskolcKultúra
Ha eddig kérdéses volt, hogy milyen díszítése lesz a húsvéti tojásnak, akkor segítünk. Íme tízféle tojásfestési technika.
Sátorbontás és tavaszi karbantartás a Selyemréti Strandfürdőben
Szabadidő
A medencék visszatöltését várhatóan a jövő hét közepén kezdik meg.