Ugrás a tartalomra

Szüreti nap Hejőcsabán

Létrehozva
Folyt a must, a harmonikás elhúzta a kilátogatók kedvenc nótáját – kellemes őszi időben tartottak szüreti napot szombaton Hejőcsabán, a Gárdonyi Géza Művelődési Ház udvarán.

Összesereglett a városrész, sőt Miskolc apraja-nagyja, hogy ünnepelje a szőlőtermést, a gyönyörű napsütéssel beköszöntő őszt – és természetesen a hejőcsabai közösség összetartó erejét.

Preview Image
Végh Csaba képgalériája

Kulturális programok, színpadi bemutatók tették még vidámabbá a szüreti napot, amin volt táncos bemutató, énekelt népdalkör és kórus, hogy a nap megkoronázásaként majd este 6-tól Varga Miklós lépjen színpadra.

Borkúti Zoltán Cserépfaluról hozott szőlőt. Mintegy 200 liter mustot készítettek a nap során, és mindenkit megkínáltak belőle. Kapott egy pohárral az Avason élő Tóth Attiláné is. – Nagyon nívósnak tartom a rendezvényt – mondta. – Jó látni, hogy sok fiatal család van itt, öröm nézni, hogy egyre többen jönnek el. Örülök, hogy van szándék továbbadni a fiataloknak a hagyományainkat.

Kép

Kiss Ákosné Gonda Erika, a Gárdonyi Géza Művelődési Ház intézményvezetője érdeklődésünkre elmondta, hat éve rendezik meg a szüreti napot – ez az egyik hagyományőrző rendezvényük. – A korosabb helyiek pontosan tudják, milyen szőlőt szüretelni, taposni, a gyerekek azonban talán már nem annyira vannak tisztában ezekkel. Visszahozzuk tehát ezeket a hagyományos programokat – emelte ki.

Kép

A kellemes családi programra kilátogatott Alakszai Zoltán, a város jegyzője is. Azzal köszöntötte a résztvevőket, hogy nagy örömmel jött Hejőcsabára. – A mai egy ünnepnap, hiszen a közösen elvégzett munka gyümölcse immár rendelkezésre áll, ez mindig örömre ad okot. Annak is örülünk, hogy együtt lehetünk Miskolcon, együtt lehetünk itt, a kúria parkjában. Én hiszek benne, hogy Miskolc erejét a közösségek adják – hangoztatta.

Ez is érdekelhet

Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.
Meseszerű élményben volt része
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
Molnár Judit, miskolci származású operaénekessel készítettünk interjút arról, hogyan nyaralt gyerekkorában. Arról is beszélt, hogy nagymamája éppen abban az épületben él most, ahol ő nyaralt.