Ugrás a tartalomra

Állatok világnapja három napon keresztül!

Létrehozva
Az állatok világnapját minden évben október 4-én rendezik meg világszerte. Az idei évben a Miskolci Állatkert és Kultúrpark három napon keresztül ünnepli az állatok világnapját!

Október 3-án, csütörtökön a tavalyi évhez hasonlóan idén is tanulmányi versenyt hirdet a Miskolci Állatkert és a Miskolci Herman Ottó Általános Iskola a megyei iskolásoknak, amelyre tizenkét csapatban hatvan fő jelentkezett. A diákok az állatkert és a Bükki Nemzeti Parkban élő állatokról meglévő tudásukat mérik össze.

Október 3-án és 4-én 100 Ft-os regisztrációs jeggyel látogathatják a Miskolc Állatkertet azok a 3 és 14 év közötti gyermekek, akik kedvenc állataikról készült rajzokkal érkeznek, és azokat az állatkert pénztárában leadják.

Október 5-én, szombaton pedig látványetetésekkel, valamint 10:00 és 12:00 órától az állatkert oktatótermétől induló szakvezetésekre is várják a látogatókat.

Utolsó nyári nap

A Miskolci Állatkert és Kultúrpark ebben évben utoljára október 4-én várja nyári nyitvatartási rend szerint látogatóit, egészen 18:00 óráig. Október 5-től a következő év március 14–éig téli nyitvatartás szerint, 16:00 óráig lehet belépőjegyet váltani, mellyel látogatóink 17:00 óráig tartózkodhatnak az állatkertben.

Ez is érdekelhet

Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.
Meseszerű élményben volt része
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
Molnár Judit, miskolci származású operaénekessel készítettünk interjút arról, hogyan nyaralt gyerekkorában. Arról is beszélt, hogy nagymamája éppen abban az épületben él most, ahol ő nyaralt.