Ugrás a tartalomra

Ez a 16 éves lány képviseli megyénket a Miss Alpok Adria országos döntőjén

Létrehozva
Szombaton rendezték meg Miskolcon a Népkerti Vigadóban a Miss Alpok Adria Nemzetközi Szépségverseny Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Szépe verseny döntőjét.
Kép

A Miss Alpok Adria Szépségverseny megyei döntőjét a hétvégén tartották a Vigadóban.  A lányok 3 körben mutatkoztak be a zsűrinek és a nézőknek. 

A 16 éves Béres Zsanett már biztos továbbjutó. Ő képviseli  Borsod-Abaúj-Zemplén megyét az országos döntőn. A második Szabó Szabina, a harmadik Koliba Viktória, a közönségdíjas pedig Varró Petra. Ők a középdöntőben újra a zsűri elé állnak majd és ők is bekerülhetnek az országos mezőnybe.

Kép

A Miss Alpok Adria Európa egyik legnagyobb szépségverseny Magyarországon 2001 óta tagja.  

Ez is érdekelhet

Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.
Meseszerű élményben volt része
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
Molnár Judit, miskolci származású operaénekessel készítettünk interjút arról, hogyan nyaralt gyerekkorában. Arról is beszélt, hogy nagymamája éppen abban az épületben él most, ahol ő nyaralt.