Ugrás a tartalomra

Ez lesz az utolsó, de már nagyon várjuk: jön a Halálos fegyver 5!

Létrehozva
Úgy tűnik, leforgatják a kultikusnak számító Halálos fegyver ötödik részét. De kik lesznek a főszereplők?

A rajongóknak közel 20 évet kellet várniuk, hogy további folytatás készüljön, ám mostanáig nem igazán lehetett tudni, vajon kik is foglalják majd el a legendás páros, Mel Gibson és Danny Glover helyét a sztoriban. Nem is kellett sokáig várni, hogy hivatalosan is megerősítsék: a szinte teljes eredeti casting visszatér majd a Halálos fegyver 5-ben.

A hírt nem más, mint a film producere, Dan Lin közölte egy friss interjú során: „Az utolsó Halálos fegyvert készülünk elkészíteni, és Richard Donner rendező mellett a teljes eredeti színészgárda visszatér, ami egyszerűen fantasztikus. Dick számára viszont nagyon fontos a sztori, Mel és Danny pedig készen áll a munkára” – nyilatkozta.

Kép

Richard Donner gyakorlatilag 2006, a 16 utca óta nem rendezett, így már ez a visszatérés is izgalmasnak hangzik.

Mindemellett azonban az is biztossá vált, hogy Joe Pesci is felbukkan majd a filmben Leoként.

A produkció hivatalos szinopszisára egyelőre várni kell még, a közeljövőben azonban nagy valószínűséggel egyre gyakrabban hallhatunk majd a film előkészületeiről.

(mafab.hu)

Ez is érdekelhet

Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.
Farsangi Csodabál a Miskolci Csodamalom Bábszínházban
SzabadidőMiskolcKultúra
Február 14-én igazi farsangi varázslattal várja a családokat a Miskolci Csodamalom Bábszínház. A Farsangi Csodabál délelőttjén a legkisebbek és szüleik egyaránt részesei lehetnek színházi élményeknek, játékos kalandoknak és vidám télűzésnek.
fényvonat Mahóca
Zúzmara Expressz indul Mahócára
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Téli kirándulás különvonattal.
Tűzijáték és kutya nem jóbarát, mit tegyünk ha fél?
SzabadidőKultúraSzabadidőKörnyezet
A hangos, fényes tűzijáték megrémíti a legtöbb állatot, nem kivételek ez alól a kutyák sem, amelyeknek nem adatott meg, hogy a nagy zajongások idejére távolabbi helyekre repüljenek vagy fussanak, hiszen háziállatok, akikre a gazdiknak kell ilyenkor fokozottan ügyelniük.