Ugrás a tartalomra

Átváltozás farsang módra – nem marad el a gyerekek szórakozása

Létrehozva
Pandémia ide, pandémia oda, megtartják a farsangot az iskolák és az óvodák is. A gyerekek már nagyon várják, hogy átváltozhassanak kedvenc meseszereplőjükké vagy éppen apukájukkal azonosulhassanak egy-egy szakma egyenruháját megjelenítve. Mindemellett az intézmények továbbra is kiemelten figyelnek majd a kicsik egészségének biztonságára.
Preview Image
Képgaléria! Fotó: Mocsári László

Nem maradnak el a farsangok. A Kossuth Lajos Evangélikus Óvodában a gyerekek már nagyon várták a színes kavalkádot, a legkisebbek most először tapasztalhatják meg, milyen is egy farsangi mulatság. Most szüleik nélkül élhetik át a programot a nagyobbak is. A Nyuszi csoportban megjelentek a hagyományos jelmezek: kalóz, csontváz, katica, bohóc és űrhajós is, valamint a kornak megfelelően előtérbe kerültek a jelenlegi mesék hősei: Wall-e vagy Harry Potter. Az óvónők mindent elkövetnek, hogy élvezetes legyen az ünnep. – Minden eseményre legalább egy héten át készülünk, beszélgetünk a gyerekekkel, elmeséljük nekik, hogy miért is tartjuk meg például a farsangot, dekoráció kerül a csoportszobákba, kézműves foglalkozáson készítünk velük farsangi álarcot vagy egyéb kelléket, dalokat, mondókákat tanítunk nekik ebben a témakörben – sorolta Szabó-Gajdos Edina, aki hozzátette, nagyon fontos a ráhangolódás. – Most az is meghatározza az egész évhez való hozzáállást, hogy mi, pedagógusok hogyan viszonyulunk a pandémia okozta változásokhoz. Nálunk az óvodában kiválóan működik az együttműködés a szülőkkel és a gyerekekkel, így a kicsiknek nem okoz gondot, hogy hozzászokjanak az új szabályokhoz. Egyéb esetben szüleikkel együtt ünnepelhetnek az óvodások, most ezt nem tehetjük meg, de így sem zárjuk ki a hozzátartozókat teljesen, mert online mindenről beszámolunk nekik. A hároméveseknek a mi csoportunk készült egy rövid műsorral, amit az előtérben mutatunk be nekik, kellő távolságra ültetve a kicsiket. Csak ennyi közös program lehetséges ebben az időszakban – mondta. 

Kép

A Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskolában is pénteken tartják a farsangot. Novák Katalin tanár elmondta, az első órát arra szánták, hogy a gyerekek beöltözhessenek. – Esetleg arcfestést kérnek egymástól vagy tanáraiktól. A második órában nyitótáncot adnak elő a negyedikesek, az iskola aulája pedig elég nagy ahhoz, hogy az osztályok egymástól jól elkülönülve megnézzék ezt az emeleti folyosókról. A harmadik órában lesz a felvonulás, szigorúan csak az osztálytermekben. A negyedik órában pedig játékot tervezünk a tornaterembe az alsósoknak, akik szintén osztály szintjén jönnek le a foglalkozásokra termeikből – mondta el a tanárnő, aki hozzátette, a felsősök osztályonként öltöznek be megadott témakörök alapján: mesehősök, nemzetek, sportolók, évszakok.

Tavaly márciustól az iskolákban nem tarthatnak meg semmilyen ünnepséget hagyományos formában, ezért nagy várakozás előzte meg a farsangot.

Ez is érdekelhet

Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.
Farsangi Csodabál a Miskolci Csodamalom Bábszínházban
SzabadidőMiskolcKultúra
Február 14-én igazi farsangi varázslattal várja a családokat a Miskolci Csodamalom Bábszínház. A Farsangi Csodabál délelőttjén a legkisebbek és szüleik egyaránt részesei lehetnek színházi élményeknek, játékos kalandoknak és vidám télűzésnek.
fényvonat Mahóca
Zúzmara Expressz indul Mahócára
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Téli kirándulás különvonattal.
Tűzijáték és kutya nem jóbarát, mit tegyünk ha fél?
SzabadidőKultúraSzabadidőKörnyezet
A hangos, fényes tűzijáték megrémíti a legtöbb állatot, nem kivételek ez alól a kutyák sem, amelyeknek nem adatott meg, hogy a nagy zajongások idejére távolabbi helyekre repüljenek vagy fussanak, hiszen háziállatok, akikre a gazdiknak kell ilyenkor fokozottan ügyelniük.