Ugrás a tartalomra

Ismét útnak indul a Vadászkürt Expressz

Létrehozva
A most szombati program vadászati érdekességeket is felvonultat majd.
Kép

Idén is megrendezi szeptember 18-án, szombaton a hagyományos szarvasbőgés-hallgató vonatozását a Lillafüredi Állami Erdei Vasúton az Északerdő – közölte az erdészet. A program idén az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás kísérőrendezvénye lesz, a vadászati érdekességeket felvonultató program mellett vezetett erdei túrán is részt vehetnek az arra vállalkozók.

A programra gyermekeket és felnőtteket egyaránt várnak. 12:30-kor Ortástetőig, majd 15:00 órakor Andókúton át Mahócáig közlekedő különvonatok indulnak Miskolc-Dorottya utca állomásról. A 12:30 órakor induló vonat utasai az ortástetői érkezés után vezetett erdei túrával juthatnak el a vadászati tematikájú programok színhelyére, Andókútra. A 15:00 órakor induló vonat utasai Andókútig utazhatnak. Szarvasbőgés-hallgatásra a visszaúton lesz lehetőség az arra alkalmas helyen megálló vonat szerelvényéből.

Ez is érdekelhet

Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.
Farsangi Csodabál a Miskolci Csodamalom Bábszínházban
SzabadidőMiskolcKultúra
Február 14-én igazi farsangi varázslattal várja a családokat a Miskolci Csodamalom Bábszínház. A Farsangi Csodabál délelőttjén a legkisebbek és szüleik egyaránt részesei lehetnek színházi élményeknek, játékos kalandoknak és vidám télűzésnek.
fényvonat Mahóca
Zúzmara Expressz indul Mahócára
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Téli kirándulás különvonattal.
Tűzijáték és kutya nem jóbarát, mit tegyünk ha fél?
SzabadidőKultúraSzabadidőKörnyezet
A hangos, fényes tűzijáték megrémíti a legtöbb állatot, nem kivételek ez alól a kutyák sem, amelyeknek nem adatott meg, hogy a nagy zajongások idejére távolabbi helyekre repüljenek vagy fussanak, hiszen háziállatok, akikre a gazdiknak kell ilyenkor fokozottan ügyelniük.