Ugrás a tartalomra

Nyugalomsziget a menekült családoknak

Létrehozva
Ezer ingyen állatkerti belépőt biztosít a Városgazda üzemeltetésében lévő intézmény az Ukrajnából menekülni kényszerülők részére.
Kép
Fotók: Parai Roland

Az önkormányzat részéről Badány Lajos alpolgármester vett részt az eseményen.

- A miskolci lakosság és a város vezetése is együttérzéssel fordul azok felé, akik a történelem vihara elől menekültek hozzánk. Ők a nemzetközi nagypolitika áldozatai: a háború miatt nagy számban kényszerültek elhagyni szülőföldjüket. A nálunk menekült státuszt kérők között osztják majd szét az ingyenes belépőket, ebben az Ukrán Nemzetiségi Önkormányzat lesz segítségünkre – mondta Badány Lajos, aki szerint a város csak annyit kér, nemzetiségre való tekintet nélkül osszák szét a jegyeket, elsősorban a kisgyermekes családok között.

- Ezzel az intézkedéssel szeretnénk javítani a gyerekek közérzetét. Bízom abban, amikor a háború végén visszatérnek otthonaikba, jó szívvel gondolnak majd a nálunk eltöltött időre.

Kép
Ignácz Istvánné

- Fontos, hogy élményekkel igyekezzünk legalább pár órára elfelejtetni a háborút a Miskolcra érkező családokkal. Ha az időjárás engedi, megkeressük a gyerekekkel hozzánk érkezőket, és elhozzuk az állatkertbe őket – ígérte Ignácz Istvánné, a Miskolci Ukrán Nemzetiségi Önkormányzat alelnöke.

Jánosi Ferenc állatkert- és kultúrparkvezető röviden és tömören fogalmazott a felajánlás kapcsán.

- Az állatkert minden munkatársa nevében mondhatom: szeretettel várjuk a háború elől hozzánk menekülő gyerekeket és szüleiket. Csak annyit ígérhetek, ha ellátogatnak ide, nem háborús menekült gyerekek lesznek, hanem „simán” gyerekek, legalább arra a néhány órára - fogalmazott.

Ez is érdekelhet

Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.
Farsangi Csodabál a Miskolci Csodamalom Bábszínházban
SzabadidőMiskolcKultúra
Február 14-én igazi farsangi varázslattal várja a családokat a Miskolci Csodamalom Bábszínház. A Farsangi Csodabál délelőttjén a legkisebbek és szüleik egyaránt részesei lehetnek színházi élményeknek, játékos kalandoknak és vidám télűzésnek.
fényvonat Mahóca
Zúzmara Expressz indul Mahócára
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Téli kirándulás különvonattal.
Tűzijáték és kutya nem jóbarát, mit tegyünk ha fél?
SzabadidőKultúraSzabadidőKörnyezet
A hangos, fényes tűzijáték megrémíti a legtöbb állatot, nem kivételek ez alól a kutyák sem, amelyeknek nem adatott meg, hogy a nagy zajongások idejére távolabbi helyekre repüljenek vagy fussanak, hiszen háziállatok, akikre a gazdiknak kell ilyenkor fokozottan ügyelniük.