Ugrás a tartalomra

Miskolciak jótékonykodtak a Bamakón 

Létrehozva
Bartha Nándor húsz éve autóversenyző, így már komoly rutinja van. Talán éppen ezért, hogy megtörje az egyhangúságot, kitalálta, hogy önerőből elindul a Budapest – Bamako 2022 rallyn. Az ötletet tettek követték és október 21-én, versenyzőtársával Békési Richárddal együtt, rá is léptek a gázra a fővárosi rajtvonalnál. 
Kép
Fotók: Bartha Nándor (A célban)

Nándor elmondása szerint az ötlet kipattanásakor még autó sem volt a kihíváshoz. Amikor sikerült megvenni a járművet, kellett egy megfelelő társ is, ő lett Richárd, akinek szerelői tapasztalatára az út folyamán igen nagy szükség volt. De, ha már ekkora útra vállalkoznak – gondolta Nándor -, legyen benne valami plusz küldetés is, és ne menjenek Afrikába üres kézzel, ezért kitalálták, hogy egy alapítvány segítségével gyűjtést szerveznek egy defibrillátor beszerzésére, amit majd elajándékoznak egy rászoruló kórháznak. A berendezés ára - mintegy kétmillió forint – időben össze is gyűlt, köszönhetően a sok jó szándékú adakozónak és nem utolsó sorban Badár Sándor humoristának és Kőváry Barna műsorvezetőnek, akik egyik fellépésük jegybevételét erre a jótékony célra ajánlották fel. A defibrillátor mellé egyéb tárgyi felajánlások is érkeztek, ezért a csomag írószerekkel is bővült. 

Kép
Árusok Szenegálban

„Induláskor még nem tudtuk konkrétan, hogy a beszerzett eszközöket kik kapják. Úgy voltunk vele, ahol látjuk, hogy nagyobb szükség van rá, oda adjuk. Az ajándékozásra végül a célállomáson, Sierra Leone fővárosában Freetownban került sor. Ott ajánlottak a helyiek egy kórházat és egy iskolát” – tudtuk meg Nándortól. 

A budaörsi repülőtérről kétszázhatvanhét jármű rajtolt el. Az európai etap egy szupermaraton, amit két irányban lehetett teljesíteni, hogy átjussanak Afrikába: Olaszországon, Genován át, vagy a spanyolországi Gibraltáron keresztül. Nándor és Richárd az olasz útirányt választotta, így a péntek déli rajt után már szombat hajnalban elérték Genovát, ahol kompra szálltak Afrika partjai felé, Marokkóba. Két nap hajózás után látványos hegyi utak, az Atlaszt átszelő sziklás ösvények fogadták őket, sok kihívással. 

Kép
"Minden csavarhoz jutott egy fekete kéz"

„Első dolgunk volt internet-kártyát venni és meglepve tapasztaltuk, hogy mindenhol volt internet. A rendezők feltöltöttek egy térképet nekünk és GPS koordináták alapján haladtunk. Meg volt adva az esti táborok helye is. Az, hogy hogyan és mikor jutsz el a pihenőkig teljesen mindegy volt. A verseny nem időre megy” – meséli Nándor, aki meglepett azzal, hogy elárulta, nekik semmijük nem volt azon kívül, ami befért az autóba. Azzal gazdálkodtak, amit itthonról vittek vagy ott venni tudtak. Ez okozott is némi izgalmat, miután az 1999-es évjáratú Honda CRV lerobbant Szenegálban. Kifordult a jobb első kerék, és nem volt meg a javításhoz minden alkatrész. Ez már igazi Bamako élmény volt. 
A helyiek azonban rendkívül segítőkészek voltak, ahogy Nándor meséli: „Vettük le a kereket és minden csavarnál volt egy fekete kéz, amely segített.” 

Kép
Freetown melletti kis falu általános iskolája

Sok izgalom után végül Freetownban, a célállomáson kiválasztották a kórházat és az iskolát, ahol gazdára találtak az írószerek és a defibrillátor. A küldetés teljesítve lett. 

Ez is érdekelhet

Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.
Farsangi Csodabál a Miskolci Csodamalom Bábszínházban
SzabadidőMiskolcKultúra
Február 14-én igazi farsangi varázslattal várja a családokat a Miskolci Csodamalom Bábszínház. A Farsangi Csodabál délelőttjén a legkisebbek és szüleik egyaránt részesei lehetnek színházi élményeknek, játékos kalandoknak és vidám télűzésnek.
fényvonat Mahóca
Zúzmara Expressz indul Mahócára
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Téli kirándulás különvonattal.
Tűzijáték és kutya nem jóbarát, mit tegyünk ha fél?
SzabadidőKultúraSzabadidőKörnyezet
A hangos, fényes tűzijáték megrémíti a legtöbb állatot, nem kivételek ez alól a kutyák sem, amelyeknek nem adatott meg, hogy a nagy zajongások idejére távolabbi helyekre repüljenek vagy fussanak, hiszen háziállatok, akikre a gazdiknak kell ilyenkor fokozottan ügyelniük.