Ugrás a tartalomra

Világsztárok lépnek fel a brit uralkodó koronázási koncertjén

Létrehozva
Világsztárokat felvonultató hatalmas koncert követi a brit uralkodó, III. Károly király három hét múlva esedékes koronázását. A Buckingham-palota szombaton ismertette a fellépők valószínűleg még mindig nem teljes listáját, amelyen szerepel a Take That és Andrea Bocelli neve is.
Kép
Koronára várva (Fotó: Internet)

III. Károly koronázása május 6-án lesz a londoni Westminster-apátságban. A London közepén, a parlamenttel szemközt emelkedő apátság több mint 900 éve az angol-brit uralkodók hagyományos koronázó temploma. Itt koronázták meg 1953. június 2-án, trónra lépése után csaknem másfél évvel az akkor 27 esztendős II. Erzsébet királynőt, III. Károly édesanyját is.

II. Erzsébetet életének 97., uralkodásának 71. évében, tavaly szeptember 8-án érte a halál nyári rezidenciáján, a skóciai Balmoral kastélyában. Halálának pillanata óta elsőszülött fia, Károly volt trónörökös a brit uralkodó.
A koronázást háromnapos ünnepségsorozat kíséri, és ennek egyik fő rendezvénye lesz a ceremónia másnapján, május 7-én, vasárnap esedékes nagyszabású koncert, amelyet a legnagyobb és legősibb brit királyi rezidencia, a London nyugati határában emelkedő windsori kastély hatalmas parkjában tartanak.

A rendezvényen, amelyet a BBC brit közszolgálati médiatársaság rendez, állít színpadra és közvetít, a Buckingham-palota szombaton közölt első, egyelőre kivonatos listája szerint fellép a Take That, Lionel Richie, Katy Perry, Andrea Bocelli, Sir Bryn Terfel, Freya Ridings és Alexis Ffrench. A BBC is egyenes utalást tett a névsort ismertető közleményében arra, hogy hamarosan további fellépő sztárok részvételének bejelentése várható.

A közönséget a BBC által szervezett országos sorshúzáson választják ki. A szerencsés nyertesek mindegyike két ingyenes jegyet kap a windsori koronázási megakoncertre, amelyet összesen 20 ezren tekinthetnek meg a helyszínen.
A világhírű szupersztárok mellett fellépnek a zenei rendezvényen különböző szakmai és társadalmi közösségek amatőr zenei együttesei és kórusai is. A szereplők között lesznek mások mellett olyan kórusok, amelyeket Nagy-Britannia által befogadott menekültek alapítottak, de fellépnek az állami egészségügyi szolgálat (NHS), valamint a LMBT-közösség tagjaiból verbuválódott énekegyüttesek is.

A nagyszabású rendezvények központi elemei közé tartozik majd a Nagy Koronázási Ebédek (Coronation Big Lunches) nevű hatalmas össznépi utcabálsorozat, amelyet országszerte a helyi lakóközösségek szerveznek szintén a koronázás másnapjára, várhatóan többmilliós részvétellel.
Május 8-ra, hétfőre a brit kormány soron kívüli munkaszünetet hirdetett, és ez a nap a Buckingham-palota ismertetése szerint a jótékonykodásé, a helyi közösségek érdekében vállalt önkéntes jószolgálati tevékenységeké lesz, The Big Help Out címmel.

III. Károly király életének 75. évében jár, és így az angol-brit monarchia évezredes történetében ő lesz a legidősebb uralkodó, akit megkoronáznak. Édesanyja hatalmas pompával kísért koronázási szertartása három órát tartott, a ceremóniára csaknem 9 ezren voltak hivatalosak.
Az udvar már jelezte, hogy III. Károly májusi koronázási ceremóniája rövidebb, külsőségeiben szerényebb lesz és sokkal kevesebb, kétezer meghívott vendég jelenlétében tartják. (MTI)

Ez is érdekelhet

Lányi Lala szerint a világ bármely pontjára eljuthat a magyar Depeche Mode Special Tribute
SzabadidőMiskolcBelföldVilágKultúra
Berlin, Franciaország, Olaszország – és talán egyszer a tengerentúl. Alig egy év alatt nemzetközi érdeklődést váltott ki a 101 Hang, az a különleges magyar produkció, amely a Depeche Mode dalait értelmezi újra szimfonikus zenekarral, férfikarral és népszerű hazai előadókkal. A decemberi, Budapesten tartandó koncertjük kapcsán a vidéki rajongókról sem feledkeznek meg a szervezők.
Több mint 60 állatfajra veszélyesek Magyarországon az elhagyott horgászeszközök
SzabadidőBelföldTudományKörnyezet
Magyarországon legalább 64 állatfajt fenyeget a járulékos fogásnak nevezett jelenség, amikor olyan állatból lesz zsákmány, amely nem célpontja a horgászatnak.
Tíz festési technika
SzabadidőMiskolcKultúra
Ha eddig kérdéses volt, hogy milyen díszítése lesz a húsvéti tojásnak, akkor segítünk. Íme tízféle tojásfestési technika.
Sátorbontás és tavaszi karbantartás a Selyemréti Strandfürdőben
Szabadidő
A medencék visszatöltését várhatóan a jövő hét közepén kezdik meg.