Ugrás a tartalomra

Véget értek az erdei vándortáborok

Létrehozva
Az utolsó diákok is hazautaztak, véget értek az erdei vándortáborok az Északerdő Zrt.-
nél – tájékoztatta szerkesztőségünket a társaság.
Kép
Fotók: Északerdő Zrt.

Mint írták, az Országos Erdészeti Egyesület által koordinált programban két hónap alatt 24 csoportban csaknem 550 felső tagozatos és középiskolás gyerek, valamint 77 felnőtt járta be a Zemplént. A táborozók utaztak a Pálházi Állami Erdei Vasúton, megnézték a pálházi Középkori Vízimalom és Sütőház épületét, erdei iskolai foglalkozáson vettek részt, láttak vadászkutyás bemutatót. A túracélpontok között pedig szerepelt a térség számos természeti értéke: a Nagy-Péter-mennykő, a Kerek-kő, a Sólyom-bérc és a Megyer-hegyi tengerszem. 

Kép

A szervezők nagy hangsúlyt fektettek a környezettudatosságra: az étkezések során elmosható edényeket és evőeszközöket használtak, minden táborhelyen szelektív hulladékgyűjtő szigeteket helyeztek el. 

Az Északerdő Erdőgazdasági Zrt. ötödik alkalommal csatlakozott a vándortábor programhoz.

Ez is érdekelhet

Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.
Meseszerű élményben volt része
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
Molnár Judit, miskolci származású operaénekessel készítettünk interjút arról, hogyan nyaralt gyerekkorában. Arról is beszélt, hogy nagymamája éppen abban az épületben él most, ahol ő nyaralt.