Ugrás a tartalomra

Kis púpos született az állatkertben

Létrehozva
Három év után újra cuki tevecsikónak örülhetnek a látogatók, amely már egy hónapos.
Kép
A kis teve anyukájával / Fotók: Miskolci Állatkert

A Miskolci Állatkert látogatóinak az elmúlt években nélkülözniük kellett a tevecsikókat látogatásuk során. Éppen ezért három évvel ezelőtt abból a célból érkezett a náluk élő kancákhoz a Berlini Állatparkból a Daidan nevet viselő fiatal tevecsődör, hogy újra szaporulatnak örülhessünk. Az ifjú csődör mára már felnőtt állattá növekedett, amelynek eredményeképpen egy hónappal ezelőtt megszületett a tevecsapatunk legújabb tagja. A kis csődörcsikó anyja, Kobi már tapasztalt anya, így problémamentesen neveli csikóját - tette közzé honlapján a Miskolci Állatkert. 

A kétpúpú tevék vemhességi ideje mintegy 13 hónapig tart, ezt követően általában egy csikó születik. Születését követően néhány órával már lábra áll, és követi anyját. Hosszú vemhességi idejükből következően többnyire csak minden második évben hoznak világra utódot. Mivel a tevék púpjaikban zsírt tárolnak, ezért – bár a púpjaik már születésükkor is láthatóak – néhány hétre szükségük van, mire az zsírral feltöltődik - tudatták. 

Kép
A tevecsikók már születésük után felállnak

A tevéket a „sivatag hajóinak” is nevezik, hiszen mind a mai napig elterjedtek, mint a sivatagon való átkelés nélkülözhetetlen közlekedési és teherhordó állatai. Kisebb állománya még ma is megtalálható vadon Belső-Ázsiában, de ez az állomány ma már veszélyeztetettnek minősül. Háziállatként és állatkertekben tartott egyedeinek száma azonban a becslések szerint akár 2,5 millió is lehet - hívták fel a figyelmet. 

Az állatkertben jelenleg az egyhónapos tevecsikóval együtt összesen 5 tevével lehet találkozni: Kobival és Daidannal, a csikó szüleivel, valamint további két kancával, Líviával és Évikével - sorolták. 

Ez is érdekelhet

Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.
Farsangi Csodabál a Miskolci Csodamalom Bábszínházban
SzabadidőMiskolcKultúra
Február 14-én igazi farsangi varázslattal várja a családokat a Miskolci Csodamalom Bábszínház. A Farsangi Csodabál délelőttjén a legkisebbek és szüleik egyaránt részesei lehetnek színházi élményeknek, játékos kalandoknak és vidám télűzésnek.
fényvonat Mahóca
Zúzmara Expressz indul Mahócára
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Téli kirándulás különvonattal.
Tűzijáték és kutya nem jóbarát, mit tegyünk ha fél?
SzabadidőKultúraSzabadidőKörnyezet
A hangos, fényes tűzijáték megrémíti a legtöbb állatot, nem kivételek ez alól a kutyák sem, amelyeknek nem adatott meg, hogy a nagy zajongások idejére távolabbi helyekre repüljenek vagy fussanak, hiszen háziállatok, akikre a gazdiknak kell ilyenkor fokozottan ügyelniük.