Ugrás a tartalomra

Az ünnepek alatt is fürdőzhetünk

Létrehozva
Nem maradnak medence nélkül az úszás és a strandok szerelmesei a két ünnep között.

Az Ellipsum Élményfürdő december 24-én délelőtt tíz és délután kettő, 25. és 30. között délelőtt tíz és este hét, míg december 31-én délelőtt tíz és délután négy között tart nyitva. Az év utolsó napján szilveszteri fürdőzéssel is várják az érdeklődőket este nyolc és hajnali fél három között. 2025. január elsején délben nyitnak és este hétig várják a fürdőzőket.

A Selyemréti Strandfürdő december 24-én reggel hat és déli tizenkét óra között lesz nyitva, 25-én pedig zárva tart. December 26-án aztán reggel hattól este hatig, 27. és 30 között reggel hattól este nyolcig, december 31-én reggel hattól délig, január elsején pedig reggel hattól délután kettőig lesz nyitva.

 

Ez is érdekelhet

Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.
Farsangi Csodabál a Miskolci Csodamalom Bábszínházban
SzabadidőMiskolcKultúra
Február 14-én igazi farsangi varázslattal várja a családokat a Miskolci Csodamalom Bábszínház. A Farsangi Csodabál délelőttjén a legkisebbek és szüleik egyaránt részesei lehetnek színházi élményeknek, játékos kalandoknak és vidám télűzésnek.
fényvonat Mahóca
Zúzmara Expressz indul Mahócára
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Téli kirándulás különvonattal.
Tűzijáték és kutya nem jóbarát, mit tegyünk ha fél?
SzabadidőKultúraSzabadidőKörnyezet
A hangos, fényes tűzijáték megrémíti a legtöbb állatot, nem kivételek ez alól a kutyák sem, amelyeknek nem adatott meg, hogy a nagy zajongások idejére távolabbi helyekre repüljenek vagy fussanak, hiszen háziállatok, akikre a gazdiknak kell ilyenkor fokozottan ügyelniük.