Ugrás a tartalomra

Szilveszter után – több elszökött kutya már újra élvezheti az otthon melegét

Létrehozva
Újév első napján három kutya érkezett a Sajószigeti utcai menhelyre.

A mentett állatok többek között chip-olvasáson és alapos átvizsgáláson estek át, miután a telephelyre kerültek. Szerencsére mind a három kutya gazdája hamar megtalálta kedvencét, így a megpróbáltatás után ők már élvezhetik az otthon melegét. Azonban a Miskolci Állatsegítő Alapítvány (MÁSA) munkatársa szerint a következő napokban még kerülhetnek be állatok a menhelyre, hiszen a szilveszteri tűzijátékok, petárdák hangja nagyon meg tudja ijeszteni a kutyákat, aminek következtében elszaladnak, elbújnak.

Donáld, a Miskolci Állatsegítő Alapítvány egyik lakója tavaly januárban került be a menhelyre, és azóta sem jött érte senki. Szerencsére azonban a legtöbb szilveszterkor elkóborolt kutya hazatalál gazdájához – árulta el Juhász Andrea, a Miskolci Állatsegítő Alapítvány irodavezetője a Miskolc Televízió riporterének az újév első napjaiban.

– Kivételes volt az idei év – hangsúlyozta. – Csupán három kutya került be hozzánk, chippel el voltak látva, és gyorsan jöttek is értük a gazdáik. A mostani tehát egy szerencsés évzárás volt, ami annak is köszönhető, hogy az adatok rendben voltak a chipekben, így könnyen el lehetett érni a gazdikat a megadott telefonszámokon. Ez nagyon fontos – tette hozzá.

A menhely munkatársa szerint a szilveszteri tűzijátékok, petárdák hangja ijeszti meg leginkább a kutyákat, aminek következtében elszaladnak, ilyenkor akár meg is sérülhetnek. Ezért a mentett állatok a chip-olvasás mellett egy alapos átvizsgáláson is átesnek, miután a telephelyre kerülnek.

– Ahogy hozzánk kerülnek a kutyák, az egész testüket alaposan átvizsgáljuk, akkor is, ha nem látunk rajtuk külsérelmi nyomot – mondta Juhász Andrea, hozzátéve: abban az esetben, ha valakinek a szilveszteri időszakban veszett el a házi kedvence, akkor a könnyebb megtalálás érdekében érdemes állatorvoshoz fordulni és leegyeztetni az adatokat. Azok a mentett kutyák viszont, akik nem rendelkeznek chip-pel, a menhelyen maradnak, és ott várják meg gazdájuk érkezését.

(A külső kép illusztráció)

 

Ez is érdekelhet

Lányi Lala szerint a világ bármely pontjára eljuthat a magyar Depeche Mode Special Tribute
SzabadidőMiskolcBelföldVilágKultúra
Berlin, Franciaország, Olaszország – és talán egyszer a tengerentúl. Alig egy év alatt nemzetközi érdeklődést váltott ki a 101 Hang, az a különleges magyar produkció, amely a Depeche Mode dalait értelmezi újra szimfonikus zenekarral, férfikarral és népszerű hazai előadókkal. A decemberi, Budapesten tartandó koncertjük kapcsán a vidéki rajongókról sem feledkeznek meg a szervezők.
Több mint 60 állatfajra veszélyesek Magyarországon az elhagyott horgászeszközök
SzabadidőBelföldTudományKörnyezet
Magyarországon legalább 64 állatfajt fenyeget a járulékos fogásnak nevezett jelenség, amikor olyan állatból lesz zsákmány, amely nem célpontja a horgászatnak.
Tíz festési technika
SzabadidőMiskolcKultúra
Ha eddig kérdéses volt, hogy milyen díszítése lesz a húsvéti tojásnak, akkor segítünk. Íme tízféle tojásfestési technika.
Sátorbontás és tavaszi karbantartás a Selyemréti Strandfürdőben
Szabadidő
A medencék visszatöltését várhatóan a jövő hét közepén kezdik meg.