Ugrás a tartalomra

Bejutott A Dalba a miskolci Z!ENEMi zenekar

Létrehozva
A miskolci Z!ENEMi együttes „Kettesben önmagammal” című dala bekerült a 2025-ös A Dal műsor legjobb 32 versenydala közé. Ez az eredmény újabb mérföldkő a zenekar számára, amelynek elmúlt hónapjai szállították az újabb és újabb sikereket.
Preview Image
Ország-világ előtt megmutathatják magukat A Dalban. Mocsári László képgalériája

A „Kettesben önmagammal” a zenekar legújabb, 2024 októberében megjelent Manna című albumáról származik, amely a Z!ENEMi eddigi legérettebb, legkidolgozottabb anyaga. Az albumot ősszel egy nagyszabású miskolci lemezbemutató koncert keretében mutatták be.

A Z!ENEMi nemrég újabb mérföldkövet ért el, hiszen múlt pénteken első budapesti headliner koncertjét adta a Barba Negrában, ahol fantasztikus hangulatban, rajongók százai előtt léptek színpadra. A zenekar korábban olyan ikonikus magyar zenekarokkal turnézott, mint a Road, a Hooligans és a Depresszió, emellett számos sikeres klubkoncertet tudhatnak maguk mögött. Három nagylemezük és 18 videóklipjük tovább erősíti jelenlétüket a hazai rockszcénában.

„Hihetetlen érzés, hogy az egyik dalunk szerepelhet az ország legfontosabb dalversenyében. Óriási megtiszteltetés számunkra, hogy a zenénkkel ennyi emberhez eljuthatunk, és képviselhetjük Miskolcot és Borsod megyét” – fogalmaztak a bejelentés kapcsán.

A Z!ENEMi számára az A Dal 2025 nem csupán egy újabb lehetőség, hanem egy eszköz arra, hogy még szélesebb közönséggel ismertethesse meg a borsodi ötös zenéjét. A zenekar célja, hogy a „Kettesben önmagammal” című dalával elnyerje a nézők szívét és tovább öregbítse Miskolc zenei hírnevét.

Az együttessel néhány tagjával tavaly októberben beszélgettünk, a Miskolc Televízió Basszuskulcs című zenei magazinjában az új lemezüket veséztük ki:

 

Ez is érdekelhet

Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.
Farsangi Csodabál a Miskolci Csodamalom Bábszínházban
SzabadidőMiskolcKultúra
Február 14-én igazi farsangi varázslattal várja a családokat a Miskolci Csodamalom Bábszínház. A Farsangi Csodabál délelőttjén a legkisebbek és szüleik egyaránt részesei lehetnek színházi élményeknek, játékos kalandoknak és vidám télűzésnek.
fényvonat Mahóca
Zúzmara Expressz indul Mahócára
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Téli kirándulás különvonattal.
Tűzijáték és kutya nem jóbarát, mit tegyünk ha fél?
SzabadidőKultúraSzabadidőKörnyezet
A hangos, fényes tűzijáték megrémíti a legtöbb állatot, nem kivételek ez alól a kutyák sem, amelyeknek nem adatott meg, hogy a nagy zajongások idejére távolabbi helyekre repüljenek vagy fussanak, hiszen háziállatok, akikre a gazdiknak kell ilyenkor fokozottan ügyelniük.