Ugrás a tartalomra

Szombaton újra Furmint Február

Létrehozva
Miskolc egyik legelegánsabb boros programját hetedik alkalommal rendezik meg a hétvégén.
Kép
Fotók: Osztie Tibor

Idén először nemcsak Tokaj-Hegyalja legizgalmasabb furmintjait készítő pincészetei sorakoznak fel a Népkerti Vigadóban, a szemle ugyanis kitekintést nyújt további három borvidékre is. A cél hetedik alkalommal is változatlan: a minőségi borok népszerűsítése és egyben a találkozás lehetőségének megteremtése a borászok és borkedvelők között. A seregszemlén a nagy borbirtokok mellett ezúttal is képviseltetik magukat a családi pincészetek – hangzott el a hétfő délután tartott sajtótájékoztatón.

Meglepő, hogy a Tokaj-hegyaljai borászoknak ritkán adódik módjuk miskolci bemutatkozásra. A régió legendás borvidéke, amely a magyar bort a világban is ismertté tette, itthon nagyobb figyelmet követel. Ezért is született a Furmint Február Miskolc ötlete, kapcsolódva a már népszerű, azonos elnevezésű országos programhoz – idézte fel az eseményen a program főszervezője, a Miskolci Borklub elnöke.

Sándor Zsolt hangsúlyozta: a furmint az a szőlőfajta, amely jól közvetíti a tokaji talaj sokszínűségét, számtalan stílusjegyet hordoz, fantáziadús. Alkalmas arra, hogy a hazai és külföldi fogyasztók érdeklődését is felkeltse. Hozzátette, szombaton a jól ismert sétálókóstoló újra az év kiemelkedő helyi eseményei között lesz. A program a szokásosnál is több csemegét tartogat. Az exkluzív rendezvényen négy borvidék nedűi sorakoznak fel: mintegy negyven borászat közel kétszázféle bora kerül terítékre Tokaj-Hegyalja, Somló, Eger és a Mátra dűlőiről. 

Kép

Mint azt Czikora Ágnestől, a rendezvény kommunikátorától megtudtuk: a szervezők ezúttal is a minőségre törekedtek, így a meghívások során változatlanul azt tűzték ki, hogy a látogatók nemzetközi mércével mérve is remek borokat kóstolhassanak és azok alkotási folyamataiba is bepillantást nyerhessenek a beszélgetések révén. 

A BluePixel Kommunikációs és Produkciós Iroda ügyvezető igazgatója rámutatott: a jelenlévők között a nagybirtokok tulajdonosai kifinomult stílust, megbízható, szinte állandó minőséget képviselnek. A kis borászatok pedig egyedi, izgalmas, évjáratonként változó nedűket alkotnak, de mindig magas minőség jellemzi ezeket is.
 
Csöbör Katalin szinte az eddigi valamennyi rendezvényen részt vett. Az országgyűlési képviselő elmondta: a Furmint Február már eddig is kiváló alkalom volt arra, hogy a tőlünk alig negyven kilométerre fekvő Tokaj-Hegyalja furmintjait az érdeklődők végigkóstolhassák. Emlékeztetett: a korábbi évek hagyományához híven a szervezők idén is gondoltak a Martin János Technikum, Szakképző Iskola, Szakiskola és Készségfejlesztő Iskola támogatására, miután az intézmény diákjainak termékeit a helyszínen megvásárolhatják majd a vendégek.

Kép

A Nő a Siker Alapítvány által működtetett iskola tanulói között vannak látás- és hallássérült, autista, mozgásszervi fogyatékossággal élő, tanulásban és értelmileg akadályozott gyermekek, valamint súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartás-szabályozási zavarral élő diákok is – ismertette a sajtótájékoztatón az intézmény igazgatója, Görgényi Adrienn, aki örömét fejezte ki, hogy a gyerekek alkotta finomságokat is felszolgálják majd a borok mellé. 

Az Erzsébet Pince és Prácser Pince borásza szerint a furmint nem véletlenül olyannyira kiemelkedő hazai viszonylatban, és nemzetközileg is jegyzett szőlőfajta. Prácser Hajnalka kifejtette: a gyöngyöző boroktól és a pezsgőktől kezdve a dűlőszelektált nedűkön át egészen az édes borokig és aszúkig terjed a furmint palettája, melyen belül bárki megtalálhatja az ízlésének megfelelő formát és tartalmat. 

Kép

Kínálat márpedig lesz bőven – a megjelentek számíthatnak a Degenfeld, Disznókő, Füleky és Holdvölgy, az Áts Pincészetek, a Palkó Borok, a Maison aux Pois, a Harsányi Pincészet, a Tokaj Drei, a Royal Tokaji, a Hétszőlő vagy a Sanzon Tokaj képviselőire és még sok más kiváló pincészetre. Egerből a Kovács Nimród Borászat hoz különleges száraz furmintot, Mátrából a Szignárovics-Maka Pincészet készül figyelemre méltó borokkal, míg Somló több borbirtokkal is képviselteti magát. A klasszis nedűk mellett pedig, ahogy mindig a borokhoz illő gasztrokóstolóval lesz jelen a házigazda Népkerti Vigadó, a Leves és a Tókert Étterem – derült ki a Furmint Február hétfői beharangozó sajtótájékoztatójából.

Kép

 

Az eseménnyel kapcsolatban további részletek ITT és ITT olvashatók.
 

Ez is érdekelhet

Nem csak a kilométerek számítanak – a Cserehátot is bejárhatjuk a Kéktúrázás Napján
SzabadidőMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségKörnyezet
Október 10-én ismét egyszerre indul útnak több ezer túrázó az ország különböző pontjain. A Kéktúrázás Napján Petrovics Edina a Cserehátban, Rakacaszend és Felsővadász között vezeti a csapatát – egy 15,3 kilométeres, őszi túrán, ahol a táj mellett a vidék története is fontos szerepet kap.
Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.