Ugrás a tartalomra

A mi amigurumi gurunk

Létrehozva
Hegedűs Józsefné Marika egy öltéssel közelebb hozta Japánt Hejőcsabához. Horgolt figuráiból most kiállítást is szerveztek.
Preview Image
Mocsári László képgalériája

A Kaffka Margit Könyvtár sajátossága, hogy nagy ablakai vonzzák a tekintet, ezt használja ki az intézmény havonta megújuló kirakat galériája, ami ajánlóként sem utolsó. Most azonban nem – csak – a könyvek kerültek premier plánba: februárban a fonal csodájáról mesél a Kaffka Margit Fiókkönyvtár.

Kép
Kirakatba tették a kultúrát Fotók: Mocsári László

Akit érdekel a kézimunka világa, de nem ismeri az amigurumit, annak egyből szemet szúrnak majd a horgolt kisállatok, amik már a kirakatából vonzzák a járókelők tekintetét. A bemutatott figurák – hiába a japán elnevezés – mind „made in Miskolc”, hiszen egy igencsak aktív hejőcsabai nagymama készítette őket. 

Kép
A könyvtárban éppen nemezelő foglalkozást tartottak, aminek a fő témája a béka volt

– Fiatalabb koromban is érdekelt a kézimunka: horgoltam, kötöttem, subáztam, az amigurumira viszont csak három éve találtam rá – mesélte nekünk Hegedűs Józsefné Marika, aki – a kiállítás megnyitója után egy nappal – egy nemezelő foglalkozáson vett részt a könyvtárban.

– Egy ismerősömtől hallottam, hogy Diósgyőrben tartanak amigurumi foglalkozást. Végül oda nem mentem el, de felkeltette az érdeklődésemet a téma. Az interneten rákerestem, és hamar magába szippantott.

Kép

Az első darabok még próbaként készültek, aztán jöttek a „megrendelések”.

– Az unokáimnak is megtetszettek a munkáim. Utána ők kértek, hogy horgoljak békát, kisoroszlánt és egyéb állatokat.

Egy tizenöt centis figura elkészítése nagyjából egy napot vesz igénybe Marika néni szerint. A kiállításon százötven darab amigurumi babát láthatnak az érdeklődők. A két számot összevetve kiderül: a Hejőcsabai nagymama igencsak szorgosan horgolt az utóbbi években.
A kiállítás koronadísze egy horgolt torta, aminek a tetején két macska ül.

Kép

– Egy baráti pár tartotta az ötvenedik házassági évfordulóját tavaly júniusban. Ebből az alkalomból megerősítették az esküjüket. Erre az alkalomra készítettem nekik ezt a meglepetést.

A pár férfi tagjának tavaly látott napvilágot a Hócica és barátai című mesekönyve, aminek középpontjában egy feketemacska áll. Így Marika néni arra gondolt, tovább „horgolja” a mesét. Ezt a különleges ajándékot is láthatják, akik még februárban ellátogatnak a Kaffka Margit Fiókkönyvtárba.

 
Kapcsolódó cikkek

Ez is érdekelhet

Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.
Farsangi Csodabál a Miskolci Csodamalom Bábszínházban
SzabadidőMiskolcKultúra
Február 14-én igazi farsangi varázslattal várja a családokat a Miskolci Csodamalom Bábszínház. A Farsangi Csodabál délelőttjén a legkisebbek és szüleik egyaránt részesei lehetnek színházi élményeknek, játékos kalandoknak és vidám télűzésnek.
fényvonat Mahóca
Zúzmara Expressz indul Mahócára
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Téli kirándulás különvonattal.
Tűzijáték és kutya nem jóbarát, mit tegyünk ha fél?
SzabadidőKultúraSzabadidőKörnyezet
A hangos, fényes tűzijáték megrémíti a legtöbb állatot, nem kivételek ez alól a kutyák sem, amelyeknek nem adatott meg, hogy a nagy zajongások idejére távolabbi helyekre repüljenek vagy fussanak, hiszen háziállatok, akikre a gazdiknak kell ilyenkor fokozottan ügyelniük.