Ugrás a tartalomra

Gyönyörű veterán járművek az Átrium Park autós fesztiválján

Létrehozva
Oldtimerek az Átrium Parkban.
Preview Image
Mocsári László képgalériája

Közös programot tartott szombaton a Miskolci RC Modellautósok és az Átrium Park, amelyen az oldtimer autók kiállítása mellett megrendezték a II. RC Nyulamfutamot is.

Ezen kívül modellautó szépségverseny és tesztvezetés is várta a látogatókat.

A kisebbeknek arcfestéssel kedveskedtek, ezen kívül tombolasorsoláson is próbára tehették szerencséjüket a vendégek.

Az ételekről és az italokról az Állítólag Bisztró valamint a Pizza Time csapata gondoskodott az ingyenes rendezvényen.

Ahogy arról lapunk korábban beszámolt, kilátóvá alakul az egykori István malom gabonasilója. A pazar kilátás mellett az épület emeletein malomtörténeti és egyéb, időszakos kiállításokkal várja majd az érdeklődőket az elmúlt években átalakult, és Átrium Parknak keresztelt terület tulajdonosa.

Nyáron nyithatja meg kapuit a város új kilátópontja, a Gömöri-pályaudvar közelében található Átrium Park, vagyis a korábbi István-malom területén. A komplexumot tulajdonló miskolci ingatlanfejlesztő cég munkatársai gőzerővel dolgoznak a város több pontjáról is jól látható, egykori gabonasiló látogathatóvá tételén, a kilátó szerkezete már készen van, jelenleg a belső tereken dolgoznak – mondta el lapunknak Szabó Viktor, az Átrium Ingatlanhasznosító Zrt. vezérigazgatója.

Ez is érdekelhet

Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.
Farsangi Csodabál a Miskolci Csodamalom Bábszínházban
SzabadidőMiskolcKultúra
Február 14-én igazi farsangi varázslattal várja a családokat a Miskolci Csodamalom Bábszínház. A Farsangi Csodabál délelőttjén a legkisebbek és szüleik egyaránt részesei lehetnek színházi élményeknek, játékos kalandoknak és vidám télűzésnek.
fényvonat Mahóca
Zúzmara Expressz indul Mahócára
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Téli kirándulás különvonattal.
Tűzijáték és kutya nem jóbarát, mit tegyünk ha fél?
SzabadidőKultúraSzabadidőKörnyezet
A hangos, fényes tűzijáték megrémíti a legtöbb állatot, nem kivételek ez alól a kutyák sem, amelyeknek nem adatott meg, hogy a nagy zajongások idejére távolabbi helyekre repüljenek vagy fussanak, hiszen háziállatok, akikre a gazdiknak kell ilyenkor fokozottan ügyelniük.