Ugrás a tartalomra

Komoly miskolci táncos sikerek

Létrehozva
A Harc- és Táncművészet Sportegyesület vezetőedzője, Toronya Alexandra két versenyzőjével utazott a Zágrábban megrendezett International Dance Open World Finale versenyre.
Kép
Kurucz Szofia
Kurucz Szofia

Hétfőn indultak útnak a miskolci lányok, és rövid pihenés után Kurucz Szofia már kedden színpadra is lépett. Szofi ifjúsági fitness dance kategóriában mutatta be szóló produkcióját, tiszta és magabiztos gyakorlattal jelentkezett, szinte hibátlanul. Erős versenyzőként bejutott a véghajrába, ahol szlovák ellenfelét maga mögé utasítva állhatott fel a dobogó legfelső fokára, elnyerte a világbajnoki címet.

Kép
tanc.png (389.9 KB)
Nagy Estella Léna

Szerdán Nagy Estella Lénáé volt a főszerep. Ő ifjúsági akrodance kategóriában indult gyakorlatával, ahol osztrák, afrikai, ukrán és szlovák ellenfelei is voltak. Estella rengeteget dolgozott és edzett, nyáron 8 edzőtábor, heti 4-5 edzés. Most Zágrábban beérett a munka gyümölcse, ugyanis első helyezést ért el kategóriájában, így ő lett a világbajnok.

Kép
Toronya
Toronya Alexandra

Toronya Alexandra edző elmondta, hogy hatalmas büszkeséggel tölti el a két lány eredménye, valamint az is, hogy ezen a versenyen, a szövetség felkérésére Magyarországot képviselve részt vehet pontozó bíróként is. Több ezer táncos, számtalan ország méretteti meg tudását a hatnapos verseny alatt.

Pénteken érkeznek haza a versenyről, de nincs idő a pihenésre, ugyanis két hét múlva már nyolc versenyzővel Olaszországba utaznak, és ott mérettetik meg magukat.

Ez is érdekelhet

Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.
Farsangi Csodabál a Miskolci Csodamalom Bábszínházban
SzabadidőMiskolcKultúra
Február 14-én igazi farsangi varázslattal várja a családokat a Miskolci Csodamalom Bábszínház. A Farsangi Csodabál délelőttjén a legkisebbek és szüleik egyaránt részesei lehetnek színházi élményeknek, játékos kalandoknak és vidám télűzésnek.
fényvonat Mahóca
Zúzmara Expressz indul Mahócára
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Téli kirándulás különvonattal.
Tűzijáték és kutya nem jóbarát, mit tegyünk ha fél?
SzabadidőKultúraSzabadidőKörnyezet
A hangos, fényes tűzijáték megrémíti a legtöbb állatot, nem kivételek ez alól a kutyák sem, amelyeknek nem adatott meg, hogy a nagy zajongások idejére távolabbi helyekre repüljenek vagy fussanak, hiszen háziállatok, akikre a gazdiknak kell ilyenkor fokozottan ügyelniük.