Ugrás a tartalomra

Vetélkedővel ünneplik Miskolcon az állatok világnapját

Létrehozva
Az állatok világnapja idén sem telhet el játék és felfedezés nélkül.
Kép
Minap-archív fotó: Osztie Tibor

A Kossuth Lajos Evangélikus Iskola és a Miskolci Állatkert közösen hirdeti meg a II. ZOOmánia vetélkedőt, amelyre várják a lelkes diákcsapatokat.

– A verseny célja, hogy a gyerekek játékos formában ismerkedjenek meg hazánk állatvilágával, a Föld hat kontinensének különleges élőlényeivel és természetesen a Miskolci Állatkert sokszínű lakóival. Kiemelt figyelmet kap a Kárpát-medence védett állatainak megismertetése, a természet értékeinek felfedezése, valamint az ökológiai összefüggések megértése – mindez izgalmas, élményalapú feladatokon keresztül – tájékoztatta lapunkat a Miskolci Állatkert.

A II. ZOOmániát október 3-án, pénteken rendezik meg náluk. Három korosztályban – általános iskola 1–4. osztály, általános iskola 5–8. osztály, valamint középiskola – indulhatnak a négyfős csapatok, akikre elméleti és ügyességi feladatok várnak a különböző állomásokon.

A részvételhez egy kis kreativitásra is szükség van: minden csapatnak állatos nevet kell választania és saját csapatzászlót készítenie, amit a versenyen bemutatnak.

Minden csapat emléklapot kap. Illetve korcsoportonként az első helyezett elnyeri a vándorserleget, amely három egymást követő győzelem után végleg az iskola tulajdonába kerül. Továbbá az első három helyezett csapat tagjai oklevelet és tárgyjutalmat is kapnak.

Nevezni szeptember 24-éig lehet.

Ez is érdekelhet

Lányi Lala szerint a világ bármely pontjára eljuthat a magyar Depeche Mode Special Tribute
SzabadidőMiskolcBelföldVilágKultúra
Berlin, Franciaország, Olaszország – és talán egyszer a tengerentúl. Alig egy év alatt nemzetközi érdeklődést váltott ki a 101 Hang, az a különleges magyar produkció, amely a Depeche Mode dalait értelmezi újra szimfonikus zenekarral, férfikarral és népszerű hazai előadókkal. A decemberi, Budapesten tartandó koncertjük kapcsán a vidéki rajongókról sem feledkeznek meg a szervezők.
Több mint 60 állatfajra veszélyesek Magyarországon az elhagyott horgászeszközök
SzabadidőBelföldTudományKörnyezet
Magyarországon legalább 64 állatfajt fenyeget a járulékos fogásnak nevezett jelenség, amikor olyan állatból lesz zsákmány, amely nem célpontja a horgászatnak.
Tíz festési technika
SzabadidőMiskolcKultúra
Ha eddig kérdéses volt, hogy milyen díszítése lesz a húsvéti tojásnak, akkor segítünk. Íme tízféle tojásfestési technika.
Sátorbontás és tavaszi karbantartás a Selyemréti Strandfürdőben
Szabadidő
A medencék visszatöltését várhatóan a jövő hét közepén kezdik meg.