Ugrás a tartalomra

Még a levegőben kigyulladt, és visszafordult az utasszállító repülőgép a lezuhanás előtt

Létrehozva
Még a levegőben lángra kapott, visszafordult és leszállásra készült a katasztrófa előtt a szerdán Teheránban lezuhant ukrán utasszállító repülőgép - derült ki az iráni polgári repülési hatóság előzetes vizsgálatából.
Kép

A csütörtökön nyilvánosságra hozott dokumentum szerint szemtanúk is megerősítették, hogy a lángok elterjedtek a gép törzsén, illetve ezt mondta egy másik, közelben elhaladó repülőgép személyzete is.

Az eleinte nyugati irányba tartó utasszállító röppályája megváltozott, ami azt mutatja, hogy a pilóták észlelték a problémát. A gép félfordulatot tett, és visszatérőben volt a repülőtérre. A pilótáktól azonban nem érkezett semmilyen jelzés a váratlan helyzetről. Az iráni hatóság kiemelte azt is, a gép felrobbant azután, hogy becsapódott a földbe.

A repülőgép színültig volt töltve üzemanyaggal, hogy megtegye az utat Teherántól az ukrán fővárosig, Kijevig.

A csütörtöki jelentés szerint a gép mindkét feketedobozát megtalálták. A berendezések megrongálódtak, de a rajta tárolt adatok nem vesztek el.

Az előzetes jelentést az iráni hatóságok továbbították Ukrajnának - amelynek légitársasága működtette a gépet -, az Egyesült Államoknak, ahol gyártották a repülőt, illetve Kanadának és Svédországnak, amelyeknek állampolgárai nagy számban haltak meg a katasztrófában.

A MAU - teljes nevén Ukrajna Nemzetközi Légitársaság - Boeing 737-es típusú gépének fedélzetén 176-an voltak, valamennyien életüket veszítették. Két utas volt ukrán állampolgárságú, a többiek további hat ország állampolgárai: irániak (82), kanadaiak (63), svédek (10), britek (3), afgánok (4) és németek (3).

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök elrendelte, hogy január 9-ét nyilvánítsák gyásznappá Ukrajnában. Hírügynökségi jelentések szerint az ukrán nyomozók már megérkeztek Iránba.

Ez is érdekelhet

Állatok világnapja az Állatkertben
Ma van a veszélyeztetett fajok világnapja
VilágKörnyezet
Ma van a veszélyeztetett fajok világnapja, vigyázzunk a minket körülvevő fajokra - mondta az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalára pénteken feltöltött videóban.
A háború kitörése óta a legnagyobb orosz támadás folyik Kárpátalján
Világ
Orosz dróntámadás zajlik Kárpátalján, amelyet a magyar kormány mélységesen elítél; a kabinet figyelemmel követi az eseményeket és tájékoztatni fogja a közvéleményt - mondta Orbán Anita külügyminiszter a Facebook-oldalára szerdán feltöltött videójában.
Országos csúcsot futottak Afrikában
VilágSport
Atlétika: váltó-világbajnokság, Botswana, Gaborone főváros: a diósgyőri Tóth Anna volt a befutó.
Szerte Európában másképpen ünneplik az anyák napját
VilágKultúra
Idén Magyarországon az anyák napja május 3-ra, vasárnapra esett, de nem minden országban ünneplik ekkor és a szokások is eltérőek.