Ugrás a tartalomra

Támadásra készülő dzsihadistát vettek őrizetbe

Létrehozva
Terrortámadásra készülő dzsihadistát vett őrizetbe Barcelonában a spanyol csendőrség pénteken - közölte az MTI.

A hatóság tájékoztatása szerint lakhelyén ütöttek rajta a marokkói állampolgárságú férfin, akit már jó ideje figyeltek a nyomozók, miután internetes tevékenysége szembetűnő radikalizálódást mutatott.

Az Iszlám Állam nevű terrorszervezetet nyíltan támogató férfi célpontokat keresett a katalán fővárosban, hogy merényletet hajtson végre - közölték a csendőrök.
Az őrizetbe vett dzsihadistáról legkevesebb négy éve rendelkeznek információkkal, ám eddig nem tartották veszélyesnek.
A koronavírus-járvány miatti kijárási korlátozások bevezetését követően figyeltek fel viselkedésének "szembetűnő és aggasztó" változására, ezért döntöttek elfogása mellett.

Az akciót nemzetközi támogatással, a marokkói hatóságok és az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) közreműködésével hajtották végre.
A dél-európai országban több mint két hete vették őrizetbe az Iszlám Állam egyik legkeresettebb terroristáját a dél-spanyolországi Almeríában. Sajtóértesülések szerint egy brit rapperről van szó, aki Irakban és Szíriában is harcolt.

Spanyolországban 2017. augusztus 17-én és 18-án hajtottak végre dzsihadista támadást. A barcelonai és cambrilsi gázolásos merényletekben tizenhatan meghaltak, és több mint 150-en megsérültek, köztük egy magyar állampolgár is.

Ez is érdekelhet

Leó pápa Úrnapján: a vallásosság ne a múlt emléke legyen
VilágEgyház
A vallásosság ne a múlt emléke legyen, hanem a hit iskolája, amelyből ma is erőt meríthetünk - hangsúlyozta XIV. Leó pápa vasárnap Madridban, mintegy egymillió ember előtt tartott szabadtéri úrnapi szentmisén.
Üres Trump Béketanácsának pénzügyi alapja
Világ
Üres a Donald Trump amerikai elnök kezdeményezésére létrejött Béketanács hivatalos pénzügyi alapja, és a szerveződés jogi és politikai bizonytalanságok miatt nem tud hozzákezdeni fő céljának, a Gázai övezet újjáépítésének megvalósításához – írta szerdán a Financial Times.
Elítélte az újabb Kijev elleni támadást a magyar külügyminiszter
VilágBelföld
A Kijev elleni orosz támadás újabb borzalmas emlékeztető a háború áldozataira – fogalmazott Orbán Anita.
Itt a vb dala, a Dai Dai
VilágSport
A torna felvezetéséhez megjelent a vb hivatalos videóklipje is, amelyben a kolumbiai világsztár, Shakira énekel.