Ugrás a tartalomra

Péntek déltől szabad az utazás Csehország és Magyarországon között is

Létrehozva
Péntek déltől szabad az utazás Csehország, Magyarország és Ausztria között - jelentette be Tomás Petrícek külügyminiszter a cseh kormány péntek reggeli rendkívüli ülése után. A miniszter szerint a döntést az érintett országokkal történt egyeztetés alapján hozták meg.
Kép

Petrícek megerősítette, hogy Magyarország már reggel nyolckor megnyitotta határait. Úgy vélte: a négy órás eltérés a magyar és a cseh intézkedés között nem okozhat problémát, mert a két ország állampolgárai 48 órára már jelenleg is szabadon utazhatnak egymáshoz.
Andrej Babis kormányfő azt mondta, hogy a magyar fél a korábbi határnyitást szorgalmazta. Csehország és Szlovákia azonban a határnyitással is szerette volna megmutatni, hogy ez a két ország áll egymáshoz a legközelebb, ezért a cseh-szlovák határ korábban, már szerda éjfélkor megnyílt a két ország állampolgárai előtt. "Be akartuk tartani a hagyományt, hogy a csehek és a szlovákok állnak egymáshoz legközelebb" - mondta Babis a sajtóértekezleten.
Petrícek újságíróknak elmondta: a cseh-német határ teljes szabaddá tételéről még folynak a tárgyalások. A csehek azonban péntek déltől már kötelező koronavírus-teszt, illetve karantén nélkül léphetik át a határt. Bizonyos korlátozások már csak a német oldalon vannak, ami annak következménye, hogy Berlin szomszédaival egyeztetve egyszerre akarja szabaddá tenni határait. Erre várhatóan június 15-én kerül sor. A cseh-német határon ellenőrzések nincsenek, de a németek továbbra is szúrópróbaszerű ellenőrzéseket végeznek.
Továbbra is kérdéses a cseh-lengyel határ megnyitása a lengyel határzár miatt. "Varsó egyelőre azt sem jelezte, mikor számol a korlátozások feloldásával" - jegyezte meg a cseh miniszter.

 

Ez is érdekelhet

Leó pápa Úrnapján: a vallásosság ne a múlt emléke legyen
VilágEgyház
A vallásosság ne a múlt emléke legyen, hanem a hit iskolája, amelyből ma is erőt meríthetünk - hangsúlyozta XIV. Leó pápa vasárnap Madridban, mintegy egymillió ember előtt tartott szabadtéri úrnapi szentmisén.
Üres Trump Béketanácsának pénzügyi alapja
Világ
Üres a Donald Trump amerikai elnök kezdeményezésére létrejött Béketanács hivatalos pénzügyi alapja, és a szerveződés jogi és politikai bizonytalanságok miatt nem tud hozzákezdeni fő céljának, a Gázai övezet újjáépítésének megvalósításához – írta szerdán a Financial Times.
Elítélte az újabb Kijev elleni támadást a magyar külügyminiszter
VilágBelföld
A Kijev elleni orosz támadás újabb borzalmas emlékeztető a háború áldozataira – fogalmazott Orbán Anita.
Itt a vb dala, a Dai Dai
VilágSport
A torna felvezetéséhez megjelent a vb hivatalos videóklipje is, amelyben a kolumbiai világsztár, Shakira énekel.