Ugrás a tartalomra

Hatalmas robbanás történt egy kijevi sokemeletes házban

Létrehozva
Hatalmas robbanás történt vasárnap Kijevben egy kilencemeletes házban, eddig már két ember holttestét emelték ki a romok alól, a sérültek száma egyelőre nem ismert - jelentették ukrán hírportálok.
Kép
Fotó: kyivpost.com

A tragédia második halálos áldozatáról a hírt Vitalij Klicsko főpolgármester közölte újságírókkal a helyszínen, amit utóbb a hatóságok is megerősítettek. Az első vizsgálatok szerint gázrobbanás történt, aminek következtében több emelet - a negyediktől a nyolcadik szintig - beomlott, leszakadtak az erkélyek, több helyen a lakások belsejében is súlyos károk keletkeztek - számolt be az UNIAN hírügynökség.



Később Arszen Avakov belügyminiszter közölte, a rendőrség nem zárja ki annak lehetőségét sem, hogy szándékos robbantás történt. Mikola Csecsetkinnek, a katasztrófavédelmi szolgálat vezetőjének szavai szerint a hatóságok jelenleg még több lehetőséget is vizsgálnak a detonáció okaként, ezek között a gázrobbanást és a robbanószerkezetet, de egyebeket is. A katasztrófavédelmi szolgálat közlése szerint eddig 21 embert mentettek ki, és három embert szabadítottak ki a romok alól. Eddig egy embert szállítottak sérülésekkel kórházba.

Kép

Az Ukrajinszka Pravda hírportál azt írta, hogy robbanás az előzetes információk alapján a hetedik emeleten történt. A detonáció megrongálta a lépcsőház felső részét is, ami miatt a legfelső szinten is emberek rekedtek, akik nem tudnak kijönni az épületből - írta az UNIAN. A házban lakók által elmondottak alapján még 2-6 ember lehet a romok alatt. A mentés még folytatódik.

Ez is érdekelhet

Leó pápa Úrnapján: a vallásosság ne a múlt emléke legyen
VilágEgyház
A vallásosság ne a múlt emléke legyen, hanem a hit iskolája, amelyből ma is erőt meríthetünk - hangsúlyozta XIV. Leó pápa vasárnap Madridban, mintegy egymillió ember előtt tartott szabadtéri úrnapi szentmisén.
Üres Trump Béketanácsának pénzügyi alapja
Világ
Üres a Donald Trump amerikai elnök kezdeményezésére létrejött Béketanács hivatalos pénzügyi alapja, és a szerveződés jogi és politikai bizonytalanságok miatt nem tud hozzákezdeni fő céljának, a Gázai övezet újjáépítésének megvalósításához – írta szerdán a Financial Times.
Elítélte az újabb Kijev elleni támadást a magyar külügyminiszter
VilágBelföld
A Kijev elleni orosz támadás újabb borzalmas emlékeztető a háború áldozataira – fogalmazott Orbán Anita.
Itt a vb dala, a Dai Dai
VilágSport
A torna felvezetéséhez megjelent a vb hivatalos videóklipje is, amelyben a kolumbiai világsztár, Shakira énekel.