Ugrás a tartalomra

John Travolta felesége elhunyt

Létrehozva
Meghalt 57 éves korában Kelly Preston amerikai színésznő, John Travolta felesége – közölte szóvivője a People magazinnal.
Kép
Forrás: femina.hu

Preston a mellrákkal vívott kétéves harc után vasárnap hunyt el. A színésznő legutóbb férje mellett szerepelt a filmvásznon a Gotti című maffiafilmben, ahol a főnök feleségét játszotta. Láthatta a közönség az 1996-os Jerry Maguire-ben, valamint 2000-ben a Háború a Földön című filmben is, amelyben szintén együtt lépett fel Travoltával. Három gyerekük született, lányuk, Ella 20, fiuk, Benjamin 9 éves. Jett fiuk 2009-ben, 16 évesen meghalt.

Ez is érdekelhet

Leó pápa Úrnapján: a vallásosság ne a múlt emléke legyen
VilágEgyház
A vallásosság ne a múlt emléke legyen, hanem a hit iskolája, amelyből ma is erőt meríthetünk - hangsúlyozta XIV. Leó pápa vasárnap Madridban, mintegy egymillió ember előtt tartott szabadtéri úrnapi szentmisén.
Üres Trump Béketanácsának pénzügyi alapja
Világ
Üres a Donald Trump amerikai elnök kezdeményezésére létrejött Béketanács hivatalos pénzügyi alapja, és a szerveződés jogi és politikai bizonytalanságok miatt nem tud hozzákezdeni fő céljának, a Gázai övezet újjáépítésének megvalósításához – írta szerdán a Financial Times.
Elítélte az újabb Kijev elleni támadást a magyar külügyminiszter
VilágBelföld
A Kijev elleni orosz támadás újabb borzalmas emlékeztető a háború áldozataira – fogalmazott Orbán Anita.
Itt a vb dala, a Dai Dai
VilágSport
A torna felvezetéséhez megjelent a vb hivatalos videóklipje is, amelyben a kolumbiai világsztár, Shakira énekel.