Swift idén kiadott, Folklore című albuma hatodik hete áll a Billboard-lista első helyén. Korábbi lemezei közül a 2008-as Fearless és a 2014-es 1989 című volt a legsikeresebb tizenegy-tizenegy listavezető héttel, de több hetet töltött a csúcson a 2010-es Speak Now, a 2012-es Red, a 2017-es Reputation és a 2019-es Lover is.
A Folklore sikere négy éve nem látott sorozat a Billboard 200 történetében, hiszen legutóbb 2016-ban fordult elő, hogy egy előadó legalább hat hétig vezette volna a listát - akkor Drake Views című albuma tizenhárom héten át volt a topon. A Billboard 200 abszolút rekordját a Beatles tartja, amely 132 héten át volt listavezető valamelyik albumával. Swift most már bizonyos szempontból a Beatlesszel is versenyre kel, hiszen más előadó nem mondhatja el magáról a pop történetében, hogy legalább hat héten át listavezető volt a lemezével.
Taylor Swift és a Folklore mögött a friss Billboard 200 albumlistán Pop Smoke Shoot című lemeze a második, Juice WRLD Legends Never Die-ja pedig a harmadik helyen áll. Negyedikként debütál a Metallica új anyagával, a szimfonikus zenekarral rögzített S&M2-vel, az ötödik helyen pedig Katy Perry Smile című albuma áll.
Taylor Swift történelmet ír a Billboard-albumlistán
Létrehozva
Történelmet ír a női előadók között Taylor Swift: az amerikai country-pop énekes beállította Whitney Houston rekordját, miután már 46 héten vezette valamelyik lemeze a Billboard 200 listáját.
Ez is érdekelhet
Leó pápa Úrnapján: a vallásosság ne a múlt emléke legyen
A vallásosság ne a múlt emléke legyen, hanem a hit iskolája, amelyből ma is erőt meríthetünk - hangsúlyozta XIV. Leó pápa vasárnap Madridban, mintegy egymillió ember előtt tartott szabadtéri úrnapi szentmisén.
Üres Trump Béketanácsának pénzügyi alapja
Üres a Donald Trump amerikai elnök kezdeményezésére létrejött Béketanács hivatalos pénzügyi alapja, és a szerveződés jogi és politikai bizonytalanságok miatt nem tud hozzákezdeni fő céljának, a Gázai övezet újjáépítésének megvalósításához – írta szerdán a Financial Times.
Elítélte az újabb Kijev elleni támadást a magyar külügyminiszter
A Kijev elleni orosz támadás újabb borzalmas emlékeztető a háború áldozataira – fogalmazott Orbán Anita.
Itt a vb dala, a Dai Dai
A torna felvezetéséhez megjelent a vb hivatalos videóklipje is, amelyben a kolumbiai világsztár, Shakira énekel.