A Downing Street által szerda hajnalban ismertetett intézkedés alapján jövő hétfőtől a parkokban, az éttermekben, a pubokban és egyéb közösségi létesítményekben hatnál több, nem egy háztartásban élő ember nem gyűlhet össze egymás közvetlen közelében.
A rendelkezés vonatkozik a magánlakásokra is, nem terjed ki ugyanakkor az iskolákra, a munkahelyekre, a szervezett csapatsport-eseményekre, valamint az esküvőkre és a temetésekre. A korlátozás alól mentesülő események és helyszínek teljes listáját a brit kormány a héten közzéteszi.
Az új rendelkezés szigora mindazonáltal messze elmarad a koronavírus-járvány első szakaszában, március végén életbe léptetett intézkedésekétől, amelyek alapján kettőnél több, nem egy háztartásban lakó ember még közterületen sem tartózkodhatott együtt, a nem közös háztartásban élő családtagok és ismerősök sem látogathatták egymást, és csak élelmiszerek, gyógyszerek beszerzése, orvosi ellátás igénybevétele, valamint napi egy rövid testedzés végett lehetett kilépni az utcára.
A brit kormány júniustól fokozatosan és komoly mértékben enyhítette a korlátozásokat, ám az utóbbi napokban ismét jelentősen emelkedett a vizsgálatokkal kimutatott új koronavírus-fertőzések napi száma, amely a hétvégén megközelítette a 3 ezret, bár kedden már nem érte el a 2500-at. A múlt hónapban végig ezer alatt járt a tesztekkel igazolt új fertőződéses esetek napi száma.
A mostani megugrás mindazonáltal jóval elmarad a nagy-britanniai koronavírus-járvány áprilisi tetőzése idején mérttől. Akkor - a jelenleginél sokkal szűkösebb tesztelési kapacitás mellett is - volt olyan időszak, amikor naponta 6 ezernél több új koronavírus-fertőzést mutattak ki, és előfordult, hogy meghaladta az 1200-at a halálos áldozatok napi száma.
Angliában hat főre korlátozzák az összejöveteleket
Létrehozva
Hat főben korlátozza a jövő héttől Angliában a brit kormány azoknak a számát, akik épületekben és szabadtéren összegyűlhetnek, miután az utóbbi napokban jelentősen emelkedett az újonnan kimutatott koronavírus-fertőzések száma.
Ez is érdekelhet
Leó pápa Úrnapján: a vallásosság ne a múlt emléke legyen
A vallásosság ne a múlt emléke legyen, hanem a hit iskolája, amelyből ma is erőt meríthetünk - hangsúlyozta XIV. Leó pápa vasárnap Madridban, mintegy egymillió ember előtt tartott szabadtéri úrnapi szentmisén.
Üres Trump Béketanácsának pénzügyi alapja
Üres a Donald Trump amerikai elnök kezdeményezésére létrejött Béketanács hivatalos pénzügyi alapja, és a szerveződés jogi és politikai bizonytalanságok miatt nem tud hozzákezdeni fő céljának, a Gázai övezet újjáépítésének megvalósításához – írta szerdán a Financial Times.
Elítélte az újabb Kijev elleni támadást a magyar külügyminiszter
A Kijev elleni orosz támadás újabb borzalmas emlékeztető a háború áldozataira – fogalmazott Orbán Anita.
Itt a vb dala, a Dai Dai
A torna felvezetéséhez megjelent a vb hivatalos videóklipje is, amelyben a kolumbiai világsztár, Shakira énekel.